Ez a rész még egy kicsit kusza, de hamarosan szembesülnek a mi kedvenc vámpírjaink, a törvénykezés nehézségeivel.
sajnálom, hogy keveset írogattam mpostanában, de megpróbálom majd bepótolni szabadidőmben.
A következő percekben elszabadultak az indulatok. Edward neki ugrott Demetrinek, Jane Edwardot támadta, Janet pedig egy ismeretlen nő próbálta leszerelni. Aro feszült figyelemmel nézte a párperces felállást. Én tétlenül néztem ahogy a családom és velük együtt Edward halálos veszélynek teszi ki magát. Nem bírtam tovább. Egyenesen Arohoz mentem és alkut ajálnottam.
-Aro, kérlek engedj el! Hagyd békén a Cullen családot és akkor ennek az egésznek vége lesz! Kérlek!
-Nem engedhetem meg.
-Bella, ne vesztegesd rá az időd! Már nincs választása. – ezt Edward mondta, és meglepődve hátra fordultam.
A Volturi tagjai mintha meg lettek volna babonázva. Semmilyen ellenállást nem mutattak. A fejüket satuba szorították, úgyhogy bármelyik pillanatban letéphetnék.
Nem volt választás. A vámpír történelemben először, két uralkodó család szolgáltatott igazságot. Kezdésnek a felségterületet osztották szét, de mivel a vámpírok általában nomádok, így mindenki szabadon választhat a két család között. A bajos ügyeket közösen intézzük el.
Aro készségesen belement ebbe a verzióba cserébe, ha a képességemet használhatják a későbbiekben. Ezt egy kicsit gyanúsnak éreztem, de Edward rábólintott a dologra így nem aggódtam. A megbeszélés végén, mindenki elkezdett szállingózni, és én is félénken lépkedtem Edward felé.
Ő ott állt, és egy lépést sem tett felém. Féltem, hogy mit fog reagálni. De amint odaértem hozzá, erősen magához rántott és egyenesen könyörögve suttogta:
-Ezt soha többet ne csináld! Én mindent elviselek tőled Bella, ha utálsz, ha gyűlölsz, ha megvetsz, ha haragszol, de azt már nem, ha elhagysz! Nem tudok nélküled élni! Értsd meg, kérlek! Sóvárgok utánad, minden egyes pillanatban…. –folytatta volna, de az ujjam a szájára tettem, és mélyen a szemébe néztem.
-Edward, Szeretlek! Tudom, hogy bántottalak, de én csak jót akartam. A kisebbik rosszat. Tudom, hogy nem kérhetek tőled semmit, mert már így is sokkal tartozom, de lenne valami.
-Bármit! Bármit Bella! –ígérte.
-Kérlek jegyezz el újra!
Szemében fellobbant a tűz. És éreztem, hogy engem ez a tűz már engem is emészt. Önző lettem. Mindig és mindig többet akartam. Kapni akartam. Őt akartam. Minden mennyiségben, és bármit megadtam volna érte. Szenvedélyesen csókoltuk meg egymást. Ezzel biztosítva egymást arról, hogy a régi érzések, most csak még erősebbek lettek.
-Hé, tesó szobára! – hallottam Emett hangját egészen közelről.
-Alice! –szólalt meg Edward sürgető és egyben elfúló hangon.
-Jajj nem ezt nem teheted velem, nincs elég idő!
-Vámpír vagy. Szóval igyekezz.
Nem értettem miket beszélnek, ezért értetlenül meredtem szerelmemre, aki hirtelen letérdelt, és újra megkért. És én boldogan mondtam neki újra Igent.
-Fogadjunk, ezt az egészet azért csináltátok, hogy újra eljegezhessétek egymást! –röhögött még mindig Emett ezzel kiölve a pillanat varázsát.
-Úgy örölök, hogy végre együtt a család! Bella drágám, nagyon aggódtunk érted. Remélem nem esett semmi bajod.
Most eszembe jutott az átváltozásom, ami kicsit ijesztő volt számomra.
-Igen, ezt én is tudom, de ne félj, ez a képességeddel jár. –szólt közbe Edward. Én kerek szemekkel néztem rá. Megszólalni sem tudtam a döbbenettől, az ő képén pedig csúfondáros mosoly jelent meg.
-Igen, hallom, hogy mire gondolsz, de nem én tehetek róla, ezt te csinálod. Már nem hárítod a képességemet.
A többiek is megrökönyödve néztek ránk.
-Bella képessége, egy ellenpolaritás. Egészen sokrétű, szóval különböző módon kehet alkalmazni. Eddig blokkolta a képességem… de most önkéntelenül is feloldotta ezt. – ezt olyan elégedetten mondta, mintha a rég várt ajándékot kapta volna karácsonyra. Csakhogy így én elvesztettem az egyetlen dolgot, ami érdekességet tett engem.
