Egy régi blogomról, egy régi bejegyzés.

mire várok még? ha most megteszem soha többé nem lesz semmig gondom, és talán még megbánthatom azt is aki most nem figyel rám, nem érdekli hogy mi van velem, talán már nem is szeret.... meg kéne tennem, most míg bent van a szobájában, már csak egy pár centi kéne hozzá, hogy elveszítsem az egyensúlyom, csak egy kicsivel nagyobb szellő kéne!!! miért vagyok ilyen szerencsétlen? mi tart még életben? vmi belül azt súgja ne tedd meg, és tudom hogy neki van igaza, a saját magam szempontjából... de másokéból?! sokkal jobb lenne mindenkinek körülöttem...és talán ő is majd rám gondol csak úgy szolídan eszébe jutna, miért tettem... talán legközelebb nem felejtene el figyelni másokra.(?)
igen már nem kell sok hozzá, érzem magamban a bátorságot. megteszem, nem hiszem hogy túlélném, ezért nem baj ha fájni fog, úgyse lesz már hatással semmire.
-HÉÉÉ!!! te meg mit csinálsz ott?!!! azonnal gyere le onnan!!!
-nem jól vagyok én itt... olyan szép a kilátás, nincsen semmi baj, kapaszkodok...
-nem érdekel, gyere le azonnal!
most miért kellett levennie innen?? olyan nehezen másztam fel...
-le is eshettél volna...
miaz most meg bemegy?!!! áh akkor inkább visszamászom!!
-vissza ne merj mászni!!! gyere be!
áhhh!!! ne idegesíts fel...
-még maradok egy picit, szép a kilátás...


****************************


egyenes haj. fájdalmaktól gyötört szemek. leül. csend. szólok hozzá. puhán néz. meleg félmosoly. beszélgetés. néhány szó. perces hallgatások. mennem kell. baráti ölelés. szomorú pillantás. a föld megnyugtató látványa.

nem beszéltünk sokat, de valahol még is könnyek jönnek fel a szememben, nem értem mitől, talán a szemei... nem tudom láttam vmit, keserű, hatalmas kín és szenvedés, egy színlelni próbált pókerarc alatt. ködös éjszaka, a lámpa csillog a a járdán. szép, megnyugtató, hagyja kaladozni a gondolatokat. mintha a fájdalom láttán kiszállt volna belőlem minden öröm, mosolyt erőltetni az arcomra nem tudok. megyek. haza mint mindig. és ahogy erre gondolok rájövök hogy semmi nem változott. ugyanaz mint mindig. és ha nem erre mennék? ha megfordulnék? ha arra mennék tovább? nem. előre megyek, a legrövidebb úton. de miért? sétálni akarok... de nincs merszem utat változtatni. pedig tudom, hogy amit keresek, amit régóta áhítok azt a hosszabb úton találom. csak egy lépés, egy másik irányba, csak egy kevés bátorság. majd kitartás a végéig. az első lépés után könnyű, aztán már a 3 utca után fáradok, már fázom, már az ágyam kívánom, de már nem fordulhatok vissza, már közel van a jutalom. már mennem kell, akár sírva, ordítva, akár a könnyeket vissza tartva... mennem kell.

visszagondolok. fájdalom. könnyek akarnak szökni, nem engedem. nagy levegő. az arcomat a párnába teszem. megnyugtat. a szivem még mindig fáj. még mindig ott a gombóc a torkomba, egyre jobban fojtogat. de én erősebb vagyok. felkelek. nagy levegő. az első papír ami a kezembe akad. olvasok. francia... hm igen, ezt tanultam már. igen emlékszem erre. emlékszem... az ablak. kinézek. az ég. az emlékek... fáj... de már komoran nézek tovább, már a gombóc is elszökött a torkomból, a könnyek sem mernek már szökni próbálni. félhomály a szobában, nem kapcsolok villanyt. ezt a légkört akarom magam köré. azt akarom, hogy fájjon. hogy ha végre elfogy már minden szenvedni való gondolat, ha már el fogy minden érzelem, akkor feltudjak kelni, és tovább menni. mert azt akarok. tovább menni. a célomat elérni.

egy régi hely, régen kedves, mára fáj. mert emlék lett. már nem láthatom többet. a szoba. kicsi, mindig árnyékos, alig látni a napot, a kilátást, de mégis kedves volt. szerettem. az illata. már nem emlékszem. ez szomorú. mostanában minden az. nem vagyok boldog. de nem bánom. jó ez így. hiányzott már. végre nem kell mindenkire mosolyogni. most nem figyelek másokra. most magamra figylek. most magamat féltem. ha beülök a szobám sarkába hajnalban gyertyát égetni. nézem a lángját. megpróbálom visszanyerni gyerekkorom bölcs észjársát. mennyi mindent tudtam akkor, mint most, és mégis azt hittem milyen kevés. most pedig azt próbálom vissza kapni, úgy érzem attól a tudástól már gazdag lennék. miért? hogy hagytam el? mikor történt ez? mikor a magányt elhagytam, mikor nem szenteltem magamnak elég időt. már értem. vissza akarom kapni. már értem mit vesztettem.