18. fejezet (Edward Bella sztori)

Sokan összezavarodtatok, szóval ki fogok találni valamit amivel a két történet jobban elkülönül majd egymástól. Addig is itt a régi történet folytatása.

-Isabella, kedves mielőtt elkezdhetnénk a mulatságot, nyújts kezet a megállapodásra. –szinte már sóvárogva kapott a kezem után.

-Bella!- gyanakodva méregettem az arcát, miközben nem eresztette el a kezem. Kezdetben el-eltorzult az arca, aztán mintha valami nagyon tetszene neki felkacagott.
-Rendben Bella! Akkor felkérhetlek egy táncra?

-Nem köszönöm… Nincs kedvem az ünnepléshez. Majd talán 1000 év múlva. –Remélem érzékelte a szarkazmusom!

Sajnos nem hervadt le a vigyor az arcáról, pedig így már rég nem beszéltem senkivel. Körbe néztem, így sikerült észrevennem, hogy nem csak én nem rajongok azért, hogy itt kell vesztegetnem az időmet. Egy Alec-hez igencsak hasonlító ?kislány? eléggé mogorván méregetett. Ha jól gondolom akkor ő Jane. Minél előbb fel kell mérnem itt mindenki képességét. Így egyenesen Demetrihez fordultam. Ő volt az egyetlen, akit faggathattam.

-Hé.. ! –valahogy nem akaródzott a nevén szólítanom. így inkább csak nekivágtam egy kisebb kavicsot. De úgy nézett ki ebből is ért.

-Te voltál? –nézett hátra mosolyogva. –Tudtam, hogy esedezni fogsz a bocsánatomért.. Igazán nem haragszom, hirtelen értek az események. Megértem.

-MI? Nem fogok esedezni senkinek! Áh rossz ötlet volt, felejtsd el! –remek ez a bunkó mindent elszúr.

A falnak dőlve a padlóra csúsztam. Minden reménytelennek tűnt. Egyedül akartam lenni. Át akartam gondolni a dolgokat, ha már nem számíthatok senkire. Csakhogy még ez sem adatott meg. Demetri egy lépést sem tett mellőlem, felpillantottam rá és az arcán furcsa józanság uralkodott. Lassan mellém guggolt, felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. A szemei együttérzést sugalltak.

-Minden rendben lesz! Itt leszek melletted… -mintha tovább is folytatta volna, és a szemeit lesütötte, hogy aztán egy fokkal gyötrőbben nézhessen fel, körbe pásztázva a termet.

Értettem. Sokan vagyunk, hogy folytassa. Itt nem csak a falaknak van füle. De a szemeit, most csak én láthattam. És nyomban megértettem, hogy ő valóban mellettem áll. Még nem tudhattam, hogy mit hoz a jövő, és pont ezért voltam kénytelen bízni benne. Ebben az elvarázsolt ismeretlen világban, csak ő tudott nekem segíteni. így reménytől izzó szemmel néztem rá.

-Kérlek segíts! Segíts… -csak erre a pár szóra volt elég remény bennem, így az ahogy az utolsó szót is kimondtam, újra magához ölelt az üresség. Csak reménykedni tudtam benne, hogy a megfelelő embernek kezébe adtam minden reményem. Hogy eltaláltak hozzá a szavaim.

Szorosan magához ölelt, felkészítve az újabb színjátékra. Felállt és maga után húzott engem is. Én pedig fogható könnyeket töröltem le az arcomról, már csak megszokásból is. Ezt a mozdulatot nem akarom elfelejteni. Ezt sosem akarom elfelejteni.

-Tehát ők ott a Volturi család fejei…. Kezdett bele mondókájába, bemutatva a családot, a helyet, a várost, a képességeket, a történelmet, néhol számomra értékes információkat rejtve a szavak közé.

-Felkérhetlek egy táncra? –kérdezte végül felém fordulva. Nem számítottam egy ilyen nekem szegezett kérésre, így kénytelenül fogadtam el a felkérést. A bál még javában állt, mindenki önfeledten mulatott a maga módján.

-Irigylem azt a fickót…

-Hogyan? –ugye nem Edwardról beszél? én a legkevésbé sem mondanám irigyelnivalónknak az ő és az én helyzetemet.

-Egy ilyen elbűvölő nő szereti, elfogadta a házassági ajánlatát, és mindezek után még saját magát is a földbe tipró döntést hoz, csakhogy megmentse szerelmét. Ilyen szerelmet, még a legnagyobb írók közül is csak kevesen írtak le. Ha nekem is lenne egy ilyen szerelem az örökkévalóságban, örömmel mondanék le az ember vérről.

-Hát akkor jobban teszed, ha tényleg lemondasz, mert lehet, hogy egyszer véletlenül azt a nőt ölöd meg, akire vágysz. – Azt hittem tiltakozni fog, de meglepetésemre elgondolkodott. Szemei mélyen fúródtak a sötétségbe.

-Lehet, hogy igazad van. Mostantól, csak férfi vérét fogom szívni. – mosolygott a saját viccén.

-Lehet, hogy neked ez, vicces, de én komolyan mondtam. Legalább megpróbálhatnád.

-Én soha nem próbálok semmit. Vagy teszek valamit, vagy nem. Ha eldöntöm, hogy többet nem élek emberi vérrel, akkor nem fogok. Ez számomra csak egy belső döntés lenne, semmi több. Persze biztos nehéz lenne, de képes lennék rá.

-Hát akkor eddig miért nem tetted meg, ha ez ilyen egyszerű neked?

-Eddig nem volt okom rá… Most már van.

A táncnak vége szakadt. De mi továbbra is egymással szemben álltunk. Szemei rabul ejtettek, nem értettem mit akart ezzel mondani.