15. fejezet

Ne harizzatok, hogy ennyit késett, az alváshiány megtette a magáét, és kidőltempár napra. Szörnyű volt, azt hiszem ezt az élményt is beleírom majd egy fejezetbe! Addig is ajánlom ezt a részt midnnekinek, aki türelmetlenül várta ezt a frisst!

-Nem, te nem… Viszont a családhoz, amelyhez csatlakozni készülsz annál is inkább! Megszegték a legfontosabb törvényt, amit még a lázadó vámpírok is betartanak. Elárulták a titkot egy embernek. Így csak Victoria közreműködésével, tudtuk orvosolni a hibát. De ezért cserébe 1000 évet a mi szolgálatunkban kell eltöltened!

A meglepetéstől a számra fagyott minden szó, amit csak ki akartam mondani. 1000 év?
-Mi lesz ha nem engedelmeskedem?

-Megölünk.

Mit akarnak ezek velem? Miért én? Én nem tudok ezekről a dolgokról semmit! És Victoria? Mindvégig őket szolgálta? Vagy Victoria is a család tagja lenne? Esetleg szövetségese? ………. Megölnek? Nem tudtam tovább folytatni a helyzet feltérképezését, mert ahogy folytatta már sehogy se tetszett.

-És nem csak téged. Az egész Cullen családot! Bár szívesebben vennénk, ha beállnál közénk!

-Én ebben nem dönthetek. Fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen dolgokat átlássak. Most egyenesen haza megyek és megbeszélem a többiekkel, hogy mi legyen. – Ez elég jó kitérőnek tűnt ebből a helyzetből. Istenem Alice! Ezt miért nem láttad?!

-Nem kell sehova menned… Hamarosan itt lesznek! Addig is Félix! Alec!

A sötét félhomályból 2 alak közeledett felénk. Az egyiknek hatalmas még Emett termetét is meghaladó test volt, a másik pont az ellentéte. Olyan mint egy gyerek gondoltam magamban.

-Félix jobb, ha már most lefogod, a párja hamarosan itt lesz, és ha jól sejtem elég ideges…

Edward… Mindenem vágyakozni kezdett utána, hamarosan itt lesz, újra láthatom. A már élettelen szívem, mintha hangosan dobbant volna, de azt hiszem képzelődtem. Minden porcikámmal sóvárogtam utána, és tudtam, hogy a segítségemre siet, mint mindig…

Most már a szégyen érzése is lecsapott rám. Annyi minden változott meg ebben a pár napban, hogy már nem tudtam mit csináljak, nem tudtam mi lenne a helyes, de egyszer csak cselekedtem.

Még mielőtt Félix elkaphatott volna elrugaszkodtam, és már az ablakban voltam, épp ki akartam ugrani, amikor valaki erősen elkapta a nyakamat, és erős szorítással húzott vissza az ablakból.

-Aranyos… Mint egy cica!

Ezt a sértést már végképp megelégeltem! Fejemet vesztve ütni rúgni kezdtem az előttem álló robosztus alakot. Semmi eredménye nem lett… Csupán a ruháján sikerült győzedelmeskednem, az ing cafatokban hullott le a földre. Erre mindhárman nevetni kezdetek.

-Úgy látom, szeretne valamit tőled… Csak ne előttünk, majd, ha lerendeztük a formaságokat kettesben lerendezhetitek… -nevetett Demetri

Erre mély morgással válaszoltam. Ezek ki akarnak borítani!

-Nézd már dorombol is! Ugyan cica, nincs mit szégyellned, nekem kevesen tudnak ellenállni!

Erősen magához szorított úgy, hogy a levegőt kipréselte a tüdőmből. Beleszagolt a hajamba, és a kezeit lassan lejjebb csúsztatta. Egyre jobban undorodtam ettől a brigádtól! Így akarnak rávenni, hogy csatlakozzam hozzájuk? Vagy direkt az ellenállásomra játszanak, hogy megölhessenek mindenkit?

Egyre csak vergődtem a hatalmas karok között, de semmit nem tehettem. Ekkor a zárt ablak hangosan millió darabbá tört szét, és az éjszakai hűvös egy imádott illatot hozott magával.
-Engedd el te szemét! –köpte a szavakat.

-Előbb tárgyalnunk kell! –szólt közbe Demetri, próbálva diplomatikus hangot megütni.

-Szó sem lehet egyikről sem! Bella, nem áll be közétek, ő már a mennyasszonyom, hozzám tartozik! Az enyém! –Az utolsó mondatott már ordítva mondta, és mintha az egész város ezt visszhangozta volna. Soha nem láttam ennyire kikelve magából. Most valóban úgy nézett ki mint egy vadállat, mint egy szörnyeteg. Még én is megijedtem tőle. És most nem is nyugtatta le az, hogy a szívem őrült tempót diktál, vagy hogy a lélegzetem elakad, mivel a szívem már nem ver, és a levegőt is hanyagolnom kellett Félix szorításában. Egyedül a szemem vált üvegessé. Nem ismertem rá Edwardra. Ezt az oldalát soha nem láttam.

-Utoljára mondom, engedd el!- ezt már valamivel higgadtabban mondta, de az őrület még mindig lángolt a szemében.

-Edward kérlek, mi parancsot teljesítünk, és addig innen nem megyünk el, amíg meg nem egyezünk az egyikben. Vagy elfogadjátok, hogy Bella a Volturihoz tartozik, vagy meghaltok, és jelen esetben kezdhetnék az érintettel…

Nem tudta befejezni a mondatot, mivel Edward a torkának ugrott. Ekkor valami váratlan történt, és Edward teste szinte élettelenül terült el a földön.

-Edward! Engedj el! Mit csináltatok! Edward!

-Nyugi semmi baja, csak Alec, hogy is mondjam, takarékra tette egy időre… Majd ha megérkezik a család tárgyalóképes fele, újra a régi lesz.

Riadtan kapkodtam a tekintetemet Edwardról Demetrire, Demetriről a kitört ablakra és minden porcikámmal az után vágyakoztam, hogy végre legyen vége ennek a rémálomnak.

Mit tettem? Mivel érdemeltem ki ezt a sok szörnyűséget, amelyek a boldogságom útjában állnak. Egy biztos, mindent meg kell tennem, hogy Edward biztonságban legyen. Csatlakoznom kell a Volturi családhoz. Ha önként megteszem talán, hajlandóak tárgyalni arról az 1000 évről…

-Ha önként elvállalom, akkor meghatározhatom, mikortól kezdődjön az 1000 éves szolgálat? –végülis lehet, hogy egész jó muri lesz, csak nem olyan szörnyű…-Persze, adhatunk pár napot, hogy elrendezd a dolgaid… például fel kell hogy bontsd az eljegyzésedet, ugyanis minden tagnak függetlennek kell lennie a kívülállóktól.