19. fejezet (Bella és Edward)

Hát remélem tetszeni fog. Edward hamarosan képbe kerül!

A napok teltek el és Edward-ról nem hallottam egy szót sem. Valahol számítottam rá, hogy utánam jön, de tévedtem. Talán sikerült elfogadnia a történteket, és lemondott rólam. Már csak az a kérdés, hogy egyáltalán szeretne-e velem lenni annyi idő után… Még vámpírmércében is sok. Talán addig talál magának valaki mást.

Ahogy rájöttem, hogy még az is lehetséges, hogy nem vár rám és egy másik nő lesz az életében mikor innen elmegyek majd, tudatosult bennem, hogy a gondolat furcsa módon nem bánt már annyira. És ez egy idegen érzés volt számomra. Igen érzés. Mert hiába gondoltam, hogy megszabadultam tőlük, lassan visszatértek belém az érzések. Csakhogy nem abban a formában, ahogy voltak. Fájdalom nem volt. Szerelem nem volt. Edward iránt furcsa módon semmit nem éreztem. Már nem vártam rá. És ez volt a legérdekesebb. Ijesztő volt. Mintha nem is én lennék. Mintha nem is én éreznék.

De ez még mind semmi. Az, hogy nem ismerek magamra ijesztő volt, de még elfogadható. Az, hogy a környezetemben milyen idegen és ocsmány dolgok történnek ijesztő volt, de kibírom. A legfélelmetesebb érzés az volt, amit Demetri iránt éreztem. Vonzódás. Ez nem szerelem, és nem is engedem meg, hogy az legyen. Nekem Edwardot kell szeretnem, még akkor is, ha ő mást választ helyettem. Nem engedem meg magamnak ezt az érzést más felé. Kínlódtam. Nehéz volt nem a közelében lennem. Nehéz volt nem csodálnom. Az életösztönöm azt diktálta, hogy engedjek az érzésnek, de nem tehettem.

-Bella? Valami baj van? –térdelt le mellém Demetri.

-Csak gondolkodtam… - igen ez igaz.

Kérdőn nézett rám, várta a további folytatást, de az már hazugság lesz. Csak nem vallhatok be neki mindent.

-Hát… Azon gondolkodtam,hogy milyen erőm van? Mert eddig ez még ugye nem derült ki. Amióta itt vagyok semmit sem csinálok, mi értelme van ennek?

-Oh csak ez… - egyből derült arcot vágott. – Tudod amióta itt vagy egyfolytában használod a képességed, és tesztelünk.

Nem tudom, hogy mit láthatott az arcomon, de nagyot derült rajta.

-Bella te egy ellenpólus vagy. Képes vagy semlegesíteni mások képességét. Az egyetlen érdekes dolog ebben, hogy tudat alatt ki is tudod kapcsolni. Csak még azt nem tudjuk, hogy ez véletlenszerű-e vagy valamilyen rendszer van benne.

-Ellenpólus? De ez…- miért olyan hasznos? akartam folytatni, de aztán rájöttem. Persze, ha harcolni akarnak simán kitudnám iktatni az ellenfelet.

-Ez jó!

-Hátha te mondod… - mosolyogtam rá, de egyből el is komorodtam, amint a szívem nagyot dobbant. Ez nem az, nem lehet az! – Demetri, kérdezhetek valamit?

-Mondd! – fürkésző tekintettel nézett rám.

-Lehet, hogy… az érzéseimet is megtudom fordítani?

-Miért? Valami furcsát érzel? –szinte követelőző érdeklődéssel faggatott tovább.

Itt lett gyanús a helyzet. Demetri tud valamit. Valamit, amit nem mondd el nekem. A beszélgetésünk során próbáltam egyre kevesebbet mondani neki erről. Újra veszélyben éreztem magam. Próbáltam az egyetlen olyan személyre gondolni, aki segíthet rajtam. Edward.

Mindennap gondoltam rá. Segítséget kértem tőle, remélve, hogy egyszer megérzi és eljön hozzám. Alice-el is kapcsolatba tudok lépni, ha ki tudnám kapcsolni a képességem. Próbáltam levetítetni a szemem előtt mindenegyes nap, hogy nem akarok itt maradni, és segítsenek.

Az egyik nap a vámpírok a szokásosnál is jobban idegeskedtek. Mindenki óvatosan méregetett. Még Demetri is csendesebb volt a szokásosnál. Épp Aroval beszélgetett, amikor egyszer csak felállt és felém igyekezett.

-Beszélnünk kell!

-Miről?

-Nem itt. Gyere velem.

Már egy ideje csak mi ketten voltunk, amikor egyszer csak megállt, és nekem háttal kezdett el beszélni.

-Bella, ugye üzentél nekik?

-Kiknek? –próbáltam a hülyét adni.

-Szóval igen… -mérgesen fújtatott majd megfordult. – Én próbáltam rajtad segíteni… Én tényleg próbáltam! Elnyomtam az érzelmeidet, hogy ne fájjon annyira. Tudod… Tudod te, hogy mennyi energiámba került? Hogy végre elfelejtsd Edwardot? Én igazán próbáltam neked segíteni, de most már vége. Edward és a családja meghal. Még ma éjszaka. ÉS nem csak ők, a többiek is. Egy mészárlás lesz ma éjszaka. Feltudod fogni, hogy hány vámpír fog meghalni ma éjszaka? Ha nyugton maradtatok volna, talán Aro visszaengedett volna egy évezred múlva!

-Én.. én ezt nem értem… -hadováltam. Tényleg nem értettem.

-Valóban? Akkor segítek egy kicsit!

Ebben a pillanatban újra elleptek az érzelmeim, ledöntött a lábamról és ellepett, mint egy szökőár.

Több óráig feküdtem a sokk hatása miatt. A szememből záporoztak a könnyek és hevesen dobogott a szívem, az egész testem lüktetett és a levegőt is szaporán kapkodtam.

-Bella! Bella! Ébredj! Istenem jól vagy? – hangja rémülten csengett.

-Én… élek…

-HA ezt Aro megtudja! Ez nem lehet igaz! Ilyen még soha nem fordult elő! Várj kipróbálhatok valamit?

Rájöttem, hogy mit akar.

-Szolgáld ki magad...