Edward szemszöge
Demetri gondolatai egyenesen fejbe vágtak, olyannyira, hogy Bella egyre közeledő lényét sem tudtam követni. Pedig erre vártam, és azt hittem ő is, de ahogy a képek be-bevillanak eltakarva a szemem elől a valóságot. Pedig éreztem, annyira biztos voltam benne, hogy engem hív, hogy szeret, de ezek szerint mindez a képzeletem játéka. Megőrültem, és hangokat hallok. Egyre reálisabbnak tűnt Rosalie feltételezése.
Látom Bella arcán a mosolyt, amit egykor még csak felém mutatott. Táncoltak. Egyértelmű volt a helyzet. Nem akartam többet látni. Nem érdekelt. Ha törik, ha szakad Bella az enyém lesz! Erővel vették el, erővel veszem vissza! Nem számít senki. Nem számít kinek kell ezért meghalnia. Hogy újra enyém legyen bárkin átgázolnék.
-Áh! –fájdalmas sziszegésre felkaptam a fejem. Olyan erővel szorongatták, hogy csavarták ki a végtagjait, hogy a látvány is feldühített.
Bella szemszöge
Alig bírtam már visszafojtani a fájdalmas sikolyokat. Olyan mintha a vámpírságom ellenére könnyeket akarnának kifacsarni belőlem, és meg kell jegyeznem, hogy szerintem elég közel járnak hozzá.
-Engedjétek el! MOST! – Edward arcán kisérteties álarc félelmet keltett, és azt hiszem nem csak bennem. Az idegen vámpírok azonnal elengedtek, míg a Volturi, az állítólagos családom tagjai ijedtükben még erősebben vájták belém ujjaikat. Ez volt a végpont. Biztos voltam benne, hogy darabokra szakadok. Nem gondoltam volna, de a fájdalom enyhült. A karjaim sajogtak, de már közel sem annyira. Újra Edwardra néztem. Próbáltam elképzelni, hogy mi járhat a fejében. Szerettem volna tudni. Szerettem volna érteni, hogy csak a közönség miatt nem szaladt hozzám, vagy…
-Bella drágám, azt hiszem, nem a megfelelő alkalom ez a barátkozásra. Régi ismerőseink, egykori kedves barátaink – Itt jelentőségteljesen Carlise-ra nézett. –azért jöttek, hogy elpusztítsanak minket. Önös érdekük pedig, hogy átvegyék a hatalmat a kezünkből. Lépj hátrébb, és megtudnunk védeni tőlük.
Edward torkából felszaladt állatias morgás remegtette meg a földet. Nem értettem mi folyik itt. Tehát nem értem jöttek? A hatalmat akarják, és nem segíteni?
-Aro, nagyon jól tudod, hogy ez így nem igaz…
-Carlise… Ne próbáld szépíteni! Több ezer éves rendszert akartok tönkre tenni! Ezt nem engedem.
-A rendszer nem jó! A rendszer nem igazságos! A rendszer a ti tejhatalmatokat szolgálja, és a kényetek kedve szerint értelmezitek a törvényeket! Egyszerre vagytok törvényalkotók, bíráskodók és ítéletvégrehajtók. Ezt kell egy kicsit átértékelnünk! – Edward hangja még mindig félelmet keltő volt, de lassan és nyugodtan beszélt.
-Ha az bánt, hogy elvettük a barátnődet, akkor eljöhettél volna, és nyugodtan megbeszéljük. Megadom neked a jogot, és te is beállhatsz hozzánk. Persze a többiek is nyugodtan elmehetnének. Mindenféle következmény nélkül.
-Nem jól mondod Aro… Ti nem elvettétek, hanem elraboltátok, és nem a barátnőmet, hanem a menyasszonyomat! –sziszegte.
Éreztem, hogy még mindig szeret, de nem tudhattam, hogy megbocsájt-e azért, hogy elhagytam. Demetri pedig nem akarta megkönnyíteni a helyzetem.
-Nem tudom, hogy jól emlékszem-e Edward, de nekem nagyon úgy rémlik, hogy ő maga húzta le a gyűrűt az ujjáról, bár az igaz, hogy nem a saját lábán, de azért ellenkezés nélkül hagyta el a helyszínt.
-Demetri! Miért csinálod ezt? –a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Nagyon jól tudtam micsoda szenvedés volt ez nekem. – Kifelejtettél fontos tényeket a történetből.
-Nem számít Bellám, hogy kerültél ide. Már közénk tartozol. Letetted az esküt.
-És szabad megtudni, hogy Demetri segédkezett-e a ceremónián? Vagy épp azokban a pillanatokba, amikor Bella nem tanúsított ellenállást?!
-Azt hiszem ez nem számít. Most adjátok meg magatokat és nem esik bajotok. Bella hozzánk tartozik. Nem szegheti meg az esküjét, és így csak mi jöhetünk ki győztesen az ügyből.
Edward szemszöge:
-Bella hozzánk tartozik. Csak mi győzhetünk.
MI ez az egész. Mintha elhallgatnának valamit. Különösen Demetri és Aro. Arot sokkal nehezebben tudnám kijátszani, így Demetrinél próbálkoztam. Sorra jöttek az egyre kényesebb képek, de már láttam, hogy nem mind igaz. Inkább képzelgések. Most már biztos voltam, hogy távol akar tartani tőlem bizonyos információkat. Egyre kényesebb szituációk jelentek meg. Bella semmit takaró fehérneműben fekszik az ágyon, és Demetri a mocskos kezeivel hozzá akart érni. Ezt még akkor sem bírom végig nézni, ha csak egy álom. Szemeimet összeszorítottam, alig kaptam levegőt. A vörös köd egyre jobban rátelepedett a valóságra. Erősebben kell próbálnom!
Hiába. A kép nem akart eltűnni. Nem tudtam, nem foglalkozni vele. Ha nem tudom meg, mit rejteget talán soha nem kapom vissza Bellát. Az én Bellámat…
Bella szemszöge:
Edward arca egyre nyugtalanítóbb lett. Mintha kínozták volna. Jane. Biztos voltam benne, hogy ő teszi ezt.
-Jane!!! Állj le!
-PH! Nem csinálok semmit, majd azt megérzed ne félj! Te leszel az első. –mondta ördögi vigyorral a képén. Igazat mond. De akkor… Ki? Szemeim tovább keresték az okot. Nem tudtam rájönni. Így inkább próbáltam Edwardnak üzenni. Ha egyszer sikerült több kilométerről idehívnom talán most enyhíthetem a fájdalmát.
Visszaemlékeztem az első találkozásunkra, amikor megláttam, ahogy megdobbant tőle a szívem. A réten töltött napunk. Átéreztem a kettőnk közt lévő szerelmet. Amikor megkérte a kezem. Ahogy vágyom rá minden pillanatban.
-Elég Bella! Köszönöm. – kinyitottam a szemem, és egyből megláttam a gyengéd tekintetét. Finoman intett, hogy menjek hozzá közelebb. És én elindultam, de újra megakadályoztak, de már csak a Volturi tagjai állítottak le. Élen Demetrivel.
-Nem megy sehova! – mondta határozottam, és megragadta a tarkómat és hevesen a számhoz nyomta az övéit. Rángattam a kezeim, a lábaim, de nem szabadulhattam. Nem akartam, hogy Edwardnak ezt kelljen látnia. Csak a karjaiban akartam lenni, és ölelni, elmenni, és újra Igent mondani neki.
wow! húú ez nagyon izgi lett siess a kövivel:) puszii
VálaszTörlésköszi a kommentet! :) Olvastam az előzőt is csak el vagyok havazva. Örülök, hogy tetszenek a fejezetek, a másikat is megpróbálom bepörgetni.
VálaszTörlés