Nah gondoltam teszek fel egy hosszabbat is, mivel ezt már egy ideje hanyagoltam, és elértük a 10000 látogatót is, szóval, minden okom meg van rá.
Niki szemszöge:
Úgy viselkedtem, mit egy kurva… Ez 100%! Nem értem, miért csinálom ezt. NE is kérdezze senki. Teljesen össze vagyok zavarodva. Szerencsémre Rob elhúzott Jane-nel együtt. Jacksonnal így nyugisan töltöttük el a napokat. De így is elérkezett az indulás napja.
Nehéz szívvel búcsúztam el, az estébe nyúló koncertektől. Már kívülről tudtam a 100 monkeys összes dalát. Jackson pedig közben igazán jó barátommá vált. Igen jó barát. Többet nem tudtam érezni iránta, pedig próbáltam. Annyira kedves velem. Mindig odafigyel rám.
Ennek ezzel vége. Elkezdődik a forgatás, és arra sem lesz ideje, hogy rám nézzen egy percre. Tudom milyen nyüzsivel jár ez. De Jane ott lesz és bizonyára be sem fog állni a szája a történjék bármi.
Tévedtem. Jane sehol, de még csak üzenetet sem hagyott. Kezdtem aggódni. Így az volt az első dolgom a lakókocsim felkutatása után, hogy felhívtam.
-Jane, itt Niki merre vagy?
-Oh, Niki ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, hogy ma érkezel. Nekem haza kellett utaznom. Meghalt Phil bácsi, és az örökségi procedúra még eltart egy darabig.
-Részvétem. Meg volt már a temetés?
-Igen, engem se vártak meg vele. Nah mindegy. Most mennem kell, majd beszélünk, szia!
Ezt nem hiszem el. Most mehetek haza én is. Vége a vakációnak. Még szerencse, hogy ki sem csomagoltam.
Elterültem a megvetett ágyon, amikor kopogtattak.
-Szia, Te vagy Jackson barátnője igaz?
-Hát, hogy értve? Attól függ… Én vagyok a barát-barátnője. De inkább ismerőse. Annyi ideje még nem ismerjük egymást. – a hallgatás, rádöbbentett, hogy túl sokat beszélek, és túl feleslegesen. Így hát kezet nyújtottam. – Sziasztok Niki vagyok! És ti?
-Én Lara. Ő pedig itt a hugom, Wendy. Hallottuk, hogy nincs itt senki, akit ismersz és gondoltuk talán lenne kedved esténként velünk bulizni. Nah mit szólsz?
-Miért is ne? – mosolyogtam. Igazán aranyosak voltak. –Nem jöttök be? Még nem pakoltam ki, szóval még le tudtok ülni.
És… ti hogy kerültetek ide? –próbáltam megindítani az ismerkedést.
-Tudod, mi vagyunk Robert Pattinson legnagyobb rajongói, és azt mondta, ha kicsit lenyugtatjuk a rajongó tábort, akkor eljöhetünk a forgatásra.
-De persze az egész nem ér semmit. Alig látjuk, mert állandóan dolgoznak, a felvételeknél pedig tilos ott lenni. – vette át a szót Wendy.
-Szóval nekünk is kell a társaság. És te? Úgy értem te találkoztál már Robbal?
-Oh, igen. Volt alkalmam találkozni vele. Nem tett rám túl jó benyomást. De persze nagyon helyes, meg minden… -próbáltam védekezni, mert az arcukról a mosoly egyszerre hervadt le.
-Lehet nem ismered még elég jól. Majd mi mesélünk róla. Jobban fogod ismerni, mint ő saját magát.
És valóban napokon keresztül hallagattam Robról, mindenféle képzelgést. Amit biztosan tudtam, hogy Rob nem lehet ilyen. Amit én láttam belőle, és amit Jackson mesélt, valahogy hihetőbbnek tűnt, mint az a tündérmese amit ezek levágtak nekem. Nah aztán, ahogy egyre kényesebb témákhoz értünk kezdett elegem lenni.
-Ne haragudjatok, de én ezt nem hiszem el. Ti egy kicsit elfogultak vagytok, szerintem.
-Kétszer beszéltél vele, és azt hiszed jobban ismered mint mi? Mi egy iskolába jártunk vele! Igaz akkor elég nyüzüge alak volt…
-Én ezt akkor se tudom elhinni. –makacskodtam
-Hát akkor, majd szervezünk nektek egy közös programot, hogy jobban megismerd. Nem lehetsz rossz véleménnyel róla, megtiltom! – Wendy olyan komolyan mondta, hogy nem mertem ellenkezni.
-Jó, de akkor igyekezzetek, mert nekem haza kell utaznom. Már régen voltam otthon. Ügyintézés miegymás.
-Rendben. Akkor egyezünk meg abban, ha ezen a héten nem jön össze semmi, akkor elutazol, és miután lerendezted a családi látogatást, visszajössz, és akkor megejtjük. Persze nem lehettek kettesben! Rob az enyém! Eszedbe se jusson rámászni!
-Semmi esetre sem másznék rá. -újból – Nem maradok sokáig, ugyanis tényleg csak papír munkám van.
-Nem hiányzik a családod? – kérdezte meglepetten.
-Dehogyisnem nagyon hiányoznak… Bár velük lehetnék. Csak az a helyzet, hogy meghaltak. Baleset volt. – (állítólag) gyorsan felvettem újra a mosolygós arcom, hogy ne lássák a fájdalmam.
-Ne haragudj… Nem tudtam.
-Semmi gond. Csak olyan mintha tegnap történt volna. Egyik napról a másikra egyedül maradtam a világban. Szerintem erre senki nem számítana.
-Nincsenek rokonaid?
-Hát Jane, a barátnőm, aki itt volt egy ideig…, neki az apukája volt a bátyám keresztapja. Nagyjából ennyi.
-És akkor mit csinálsz karácsonykor?
-Jótékonykodok. Azoknak adok, akiknek tudok. Ennyi telik tőlem.
-Nah, meg is van az új terv! Nálunk töltöd a karácsonyt! Anyáék imádni fognak! Meg van egy nagyon helyes unokabátyánk… Ha nem lenne a rokonom, hozzá mennék! Jól néz ki, gazdag… Pont illene hozzád!
-Uh, Én nem szeretnék zavarni…
-Ugyan már most mondtam, hogy imádni fognak! Sőt, jöhetnél egy héttel korábban is. Legalább segítesz feldíszíteni a házat. Nálunk mindig nagy a puccparádé.
-Meggondolom, azért köszi! –őszintén jól esett a meghívás, de egy idegen helyen tölteni a karácsonyt… Ennél jobban nem lehetek elveszve.
-Nincs mit meggondolni! Jössz és kész.
A következő hetek gyorsan teltek. Lara és Wendy folyamatosan írták az emaileket, és néha-néha fel is hívtak. Folyamatosan tájékoztattak mindenről, amit majd be kell csomagolnom.
Nem ez még nem a karácsonyi buli. Kitalálták, hogy a forgatási szünetben ruccanjunk le az Alpokba síelni. Nah igen. Síelni. Előre láttam lelki szemeim előtt a bukásokat, töréseket, kék-zöld foltokat. Ha én megindulok a hegyről lefelé, akkor az csakis a lavina miatt lehet.
De nem tudtam ellent mondani új barátnőmnek. Így nem is csodálkoztam amikor, már egy külön kis faházban szürcsölgettem a forró csokit, méregetve a lefoglalt pálya nehézségét.
Hát ha síelve nem is gyalog mindenképp letudok jönni arról a hegyről. Holnap már úgysem odázhatom el a közös programot.
Reggel kopogtattak az ajtón.
-Szia, Niki látom készen állsz! Ne félj, szereztünk oktatót is. Hagyd, hozom a síléceket, azt majd csak ott kell felvenni.
-Köszi… Kedvesek voltatok meg minden, de miért akartok leégetni?!
-Hát azért, hogy ne csak Rob égjen! Hogy venné ki magát a többiek előtt?
-MI? Rob… is kezdő?
-Igen, együtt fogtok meg tanulni síelni! Ez egy igazán jó közös program, és ebben a ruhában a dekoltázsodat sem bámulhatja! Nah itt is vagyunk. Szia Rob!
És már szaladtak is a felvonók irányába. Kénytelen voltam megtörni a csendet.
-Szia.
-Szia.
-Mi most mire várunk tulajdonképpen?
-Az oktatóra, ha minden igaz ő lesz az, piros kabátban.
-Aham… Jó.. –újabb csend – Te sem tudsz még síelni? –istenem, miért ilyen csiga lassú az oktató?!
-Nem. És te?
-Nem, én sem.
-Aham.
-Mr. Pattinson? Ms. Kovacs?
-Igen. –mondtuk egyszerre, és nem tudom miért, de a nászinduló jutott eszembe.
Kínos volt. Az oktató meg elég szabadszellemű. Elmagyarázott pár dolgot, és aztán elindított minket. Mondanom sem kell, hogy egy hókupac tudott csak leállítani. Aztán elmagyarázta, hogy mit kell gyakorolnunk, és bement ebédelni, amíg mi próbálgattuk a lábainkat.
Sehogysem ment a fékezés. Ha pedig nem tudok megállni, akkor inkább ne is induljak el nem igaz?
-Niki! Neked is gyakorolnod kell! Így nem fogsz meg tanulni síelni.
-Síelni tudok, csak fékezni nem. Meg kanyarodni. A többi megy.
-Nah jó gyerünk indulj. Én pedig ideállok eléd, így vagy lefékezel, vagy elkanyarodsz. Más lehetőséged nincs.
-Én nem hisze…
-Csináld!
-Hát jó… te akartad!
Elindultam. Eleinte olyan lassan csúsztam, hogy kezdtem megnyugodni, hogy semmi baj nem lesz. Aztán begyorsultam, és egyre gyorsultam. Már Rob előtt voltam amikor rájöttem, hogy én hiba csinálok bármit is az nem működik.
-ÁH! Rob ugorj el!
Késő volt. Egyenesen neki ütköztem. Akkora sebességgel, hogy a levegő megakadta t tüdőmben. Őt egyenesen a hókupacba temettem én pedig róla legördülve próbáltam összeszedni magam.
-Ne haragudj! Úgy sajnálom! Fájt nagyon?
-Nem dehogy is, a ruha felfogta a becsapódásodat. Viszont a léceidet szerintem ki kéne cserélni. Szerintem túl könnyű vagy, és ezért nem tudsz fékezni vele. Keresünk egy jobbat, gyere!
Beültünk a kocsiba, és a városig végig beszélgettünk. Teljesen más volt, mint nyáron. Kezdett tényleg tündérmesébe illeni ez az egész sztori. Talán igazuk volt Wendyéknek. Késő este értünk vissza a táborhelyünkre. Rob egészen a házamig kísért.
-Szerintem, most már nem esznek meg a farkasok…
-A farkasok nem, nah de a vámpírok! – egyre közelebb hajolt imitálva a híres karakterét. Azt hittem nem játsza végig, de tévedtem. Kioldozta a sálamat, és a nyakamhoz hajolt, a forró leheletét éreztem és teljesen libabőrös lettem. Nem tudtam mire vélni. Talán csak a forróság utáni hideg miatt volt.
Kapkodva vettem a levegőt, és ő nem mozdult. De vajon miért? Talán vár valami reakciót?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése