14. fejezet (azt hiszem)

Ezt a fejezetet ajánlom mindnekinek, akinek tetszett az akvárium, és a mi kis halacskáink! Nah persze a rendszeres olvasóknak, és a csetelős olvasóimnak is! Szívesen beszélgetek veletek, úgyhogy írjatok, csak írjatok! ;) ( én is megpróbálok... :D )

kicsit nyers verzió... de azért a lényeg a lényeg

Mint aki félre nyelt úgy prüszköltem a meglepettségtől. Ez mégis hogy jutott az eszébe?! Én Edwardon kívül senkit nem tudnék magam mellé képzelni, és az esküvőnket tervezzük… Még mindig nem tudtam fel dolgozni a kérdést, nem tudtam kibökni egy mondatot se csak hevesen ráztam a fejem.

-Ne haragudj, tudod én nem úgy gondoltam, csak tudod a képességem veled kapcsolatban kezd megzavarodni, mint egy rossz iránytű. Nem értem. Először azt látom, hogy meghalsz, utána semmit, és utána pedig képtelenségeket…

-Mit értesz az utóbbin? Mit láttál Alice?

Mosolyogva nézett rám.

-Ne aggódj, nem fog semmi történni, butaságok… Ezt a látomást még én sem fogom komolyan venni, de biztos ami biztos, amilyen hamar csak tudok utánad megyek. Nah meg persze megbeszélem ezt a dolgot Carlise-al… - Jó lesz így?

Még mindig kételkedve néztem rá. De ha Alice nem vesz komolyan egy látomást, akkor biztos jó oka van rá.

-Ahogy gondolod.

Kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó gépre. Főleg, hogy Alice-t többször azon kaptam, hogy tanakodva méreget. Tényleg azt hiszi, hogy megcsalnám Edwardot?! Hát nem egyértelmű, hogy mennyire szeretem, hogy többet jelent nekem, mint az életem, mint bármi más a világon?
Egy külvárosi hotel luxus lakosztályát bérelte ki Alice, hogy kinek és mennyibe került ez, fogalmam sincs. Volt egy olyan érzésem, hogy nem akarok erről tudni. A hoteltől fél órás útra találtam csak eléggé kietlen vidéket a vadászathoz. A terepszemle után visszamentem a szobámba és készülődtem az első táncórámhoz. De akárhogy is keresgéltem a bőröndömben nem találtam azokat a ruhákat, amiket beraktam. Egyre idegesebben kutattam, lassan eljutottam arra a pontra, hogy egyesével dobáltam ki minden ruhadarabot. És a sejtésem beigazolódott, amikor a végére értem. a Táska alján egy papír volt. „Egy kicsit átválogattam a ruhatárad, és raktam hozzá 1-2 táncos ruhát is, ugyanis úgy láttam, hogy ezeket kifelejtetted… Érezd jól magad Madridban!”

Még hogy nem raktam be?!!!! Uh… Nah jó nézzük, miből válogathatunk… Túl kivágott, túl keveset takar, túl sokat mutat, uh ez jó lenne, ha nem lenne a derekamig felvágva a szoknya része… Talán ha összevarrnám…

Lassan sikerült egy megfelelő ruhát összehoznom a választékból. De még így is pironkodva sétáltam a táncterembe. Nyugi Bella, soha többé nem látnak majd! Csak ezt a pár napot kell kibírnod! Gondold azt hogy Edward fog rád ilyen szemekkel nézni….

Ehhez hasonló gondolatokkal próbáltam nyugtatni magam. Csakhogy lassan elkezdődött az óra.

-Uraim válasszanak maguknak párt! –adta ki az utasítást a tanár.

Lassan a fél csoport ( a férfi fele) közeledett felém. Kezdtem magam rosszul érezni… Néhány fiatal lány rosszallóan suttogott a hátam mögött. Így nem leszek valami népszerű itt… Ekkor hirtelen mindenki leblokkolt. A hátam mögül lépteket hallottam és mire megfordultam egy hihetetlenül jó képű vámpír állt az orrom előtt.

-Szabad? –kérdezte.

-Hogyne… -Nem tudtam mást mondani, teljesen leblokkoltam, a szemei valahogy mintha belém láttak volna… Teljesen elgyengültem. Istenem, ha Edward ezt látná...

Ekkor jutott eszembe, hogy Alice vajon mit láthatott. Abban a pillanatban elhatároztam, hogy lerázom magamról ezt a vérszívót… Ahogy belekezdtünk a táncba felnéztem rá, és jobban megnézve láttam, hogy kontaktlencsét visel… Tehát emberi életeket olt ki. Eggyel több ok, hogy lerázzam.

-Szabad a nevét kisasszony?

-Bella Swan, de hamarosan Mrs Cullen. Mint láthatja… - a gyűrűmet majdnem az orrába nyomva mutattam, hogy foglalt vagyok.

-Szép darab, de már tegnap sikerült megfigyelnem…

-Mit akar? –döbbentem le. Szóval követett. Kezdtem magam bajban érezni. Istenem Edward bárcsak itt lennél! Most jól jönne a képességed…

-Csupán egy táncot szerettem volna… - mondta ártatlanságot színlelve.

-Miért követett?

-Nyugodtan tegezzen kisasszony… és a nevem Demetri. - Szemével még mindig a ruhám mély kivágásán időzött. Sehogy se tetszett az arcán lévő mosoly.

-Jó tegeződjünk. Tehát miért követtél Demetri?

-Ez a dolgom. A gyanús vámpírokat szemmel tartani.

-Gyanús vámpír lennék? – a meglepődöttség átütött a hangomon.

-Minden bizonnyal… máskülönben nem lennék itt. Lenne pár kérdésem, s pár napig megfigyelés alatt kell, hogy tartsalak.

-Mit akar ez jelenteni? Mi vagy te? Inkvizítor vagy mi?

-Én képviselem a Volturi családot. Ezek szerint még fiatal vagy, ez igazán érdekes… Pedig a képességed nagyon erős… Tudod a Volturi család tart rendet a vámpírok között…

-Igen ezt tudom, csak nem gondoltam, hogy találkozom az egyikőjükkel.

Ravasz mosolyra húzta a száját. Nem tudom mit forgathatott a fejében, de egy pillanatra kihasználtam a pillanatnyi hallgatást és körbe néztem, senki nem figyelt fel a beszélgetésünkre. Talán túl halkan és gyorsan beszéltünk ahhoz, hogy az emberek bármit is elkapjanak a mondandókból.

-Tehát Cullen… Ha nem tévedek akkor Carlise családjához tartozol. Ők tagadták meg az emberi vért. Kíváncsi vagyok mit fog ehhez Aro szólni… Azt hiszem a megfigyelés után még lesz alkalmunk találkozni.

Kezdtem egyre jobban megijedni, a megfigyelés még oké, de hogy Carliseék nyakára hozom a Volturit, egy egyszerű táncóra miatt, kezdtem bepánikolni.

-Nem hiszem, hogy erőltetnünk kéne a találkozást. Vagy tettem valami törvénybe ütközőt?

Még jobban elmosolyodott. Olyan önelégülten vigyorgott, hogy már alig bírtam megállni, hogy ne húzzak be egy jó nagyot neki.

13. fejezet

-Öh, köszi Carlise… Ennyit szerettél volna mondani? –próbáltam lazán viselkedni, de az idegesség kihallatszott a hangomból.

-Igen és ha jól gondolom Edwardot már nem kell figyelmeztetnem, hogy legyen óvatos…

-Igen, szerintem is jól gondolod. –most már a hangnememet rosszallóra váltottam.

Ahogy kiléptem az ajtón természetesen Edwardba botlottam. Micsoda véletlen…

-Mióta vagy itt?

-Alice mondta, hogy hozzám indultál, és hát gondoltam megkereslek.

-És persze, ha már megtaláltál, hallgatóztál is…

-Tudod, hogy nem tehetek róla, ha meghallom a nevem, automatikusan figyelek.

Sértődötten fújtattam, ezzel próbáltam leplezni zavaromat. Persze azonnal meg akart vigasztalni, és bocsánatkérően magához ölelt. Ami feltűnt, hogy ez még az eddigieknél is gyengédebb ölelés volt, mintha porcelán baba lennék! Ha ez így fog tovább menni, abba biztos bele őrülök! Jobb is ez a 2 hét távollét. Legalább lesz ideje megemészteni a hallottakat. Nem utolsó sorban nekem is…

Lassan felkelt a nap, és Alice-el az egész család kíséretében kimentünk a reptérre. Bár még tegnap jó ötletnek tűnt az utazás, most elkezdtem tépelődni. Lehet, hogy inkább itt kéne maradnom vele. Kibírom én ezt a 2 hetet? Szinte még fel se fogtam, hogy a jegyesem. Az én jegyesem… Mély érzéki csókokat váltottunk egymással, búcsúképpen. De nem voltam biztos benne, hogy ez enyhítene a már most kialakult hiányérzetemen.

-Edward! Engedd már el, úgyis minden időt vele leszel az örökké valóságig, pár nap ne okozzon gondot! És csak megsúgom, neked is van programod. Meg kell tartanotok a legénybúcsút!

-Legénybúcsú?!!!! –kiáltottuk egyszerre, mondanom se kell, hogy mindenki minket nézett a reptéren.

-Ugyan öcsi, szerinted ki fog beavatni a18-as karikás részletekbe, ha nem a tesóid? Ha fel akarsz készülni, akkor jobb ha velünk jössz… - vigyorgott Emett kajánul.

-Nah jó én tapodtat sem megyek! Itt maradok! És a legénybúcsút a házban tartjátok és megtiltom…

-Nyugi, hugi! Neked meg amúgy sincs beleszólásod. Ez legénybúcsú! Lányok kizárva. Nah jó bizonyos lányok… - borzolta tovább az idegeim.

-Ne merészeld, elvinni olyan helyekre! – ezt szinte sipítottam. Éreztem, hogy a féltékenység most minden tervemet meghiúsítja.

-Ne hecceld, kérlek! Bella, szerelmem tudod, hogy soha nem csalnálak meg, és rajtad kívül más nő sem érdekel. Nem lesz semmi baj, megígérem! Bízz bennem! –próbált nyugtatni.

Idegesen tördelni kezdtem a kezem, nem tudtam mit csináljak, mennyek vagy maradjak? De edward szeret, és én is őt, meg kell lepnem. Megérdemel egy legénybúcsút is, csak… Kitudja mit tervez Emett? Ha valami történni fog, Alice úgyis időben figyelmeztet.

-Jó. –Hajtottam le a fejem szomorúan. És lassan elkezdtem befelé lépkedni, át a kapun.

-Búcsú nélkül akarsz elmenni? –kérdezte kicsit sértődötten.

-Igazából arra vártam, hogy utánam futsz… - mosolyodtam el hamiskásan.

-Akkor mire vársz? Itt vagyok!

Nem is kellett több, nyakába ugrottam, és hosszan megcsókoltam, a stewardess a hátunk mögött megköszörülte a torkát.

-Elnézést,de a gép felszálláshoz készül…

Nehezen engedtük el egymást.

-Hívj ha leszálltatok! –kiáltott utánam.

Megfordultam, de már késő lett volna bármit mondani, mikor elhelyezkedtem a repülőn, máris hiányzott, azt kívántam bárcsak tudná, mennyire szeretem. Most mindennél jobban akartam, hogy tudja mennyire hiányzik máris! Amint utazó magasságra értünk vissza kapcsoltam a mobilom, egy üzenet villogott még olvasatlanul. Edward küldte: "Nem tudom, hogy csináltad, de Te is hiányzol! Imádlak! Siess haza! Szeretlek!"

Meglepődtem, úgy éreztem, mintha olvasott volna a gondolataimban. Örültem neki, hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk. De mit csináltam? Nem értettem… Alice a repülőn mindent részletesen elmagyarázott. Mikor mindentelcsacsogott ami szerinte fontos volt, kicsit halkabbra vette a hangját és óvatosan nézett rám.

-Bella ugye nem akarod megcsalni a bátyámat?

12. fejezet

-Alice, most kérte meg a kezem! Nekem nem volt…

-Jó akkor ki kell találnunk valamit! Mit szólnál, mondjuk egy erotikus tánchoz a nászúton? Csipke fehérnemű… Csillogó gyémántok… Nah ez biztos tetszene neki!

-Ne is folytasd! Ez egy kicsit sok nekem…

-De most miért? Na jóó… akkor finomítok az ötletemen. Valami latin tánc? Tudok is Spanyolországban egy jó kis tánc sulit, éjjelente meg bármelyik klubban kipróbálhatod, amit megtanultál! Aztán ha befejeztem a ruha beszerzést jövök utánad és megtartjuk a leánybúcsút is!

-Tudod Alice nem nagyon szeretnék ilyet… Inkább csak legyünk el, úgy ahogy szoktunk, és ne nevezzük semminek, mert a végén akkor Edward is elmegy valami ilyesmire.

Erre a mondatomra elmosolyodta magát, csak később jöttem rá, hogy miért is…

-Alice kérlek, ne mondd el neki, hogy mit tervezek, meglepetésnek szeretném! –könyörögtem neki… Igazából abban se lehettem biztos, hogy nem tudja meg valahonnan máshonnan, hogy titkolok előle valamit…

-Gondoskodom róla, hogy ne tudja meg! –kacsintott rám. – Viszont nekem tényleg el kell intézni a ruhádat. Szóval együtt mehetnénk Franciaországba, úgyis gyanút fogna, ha nem nézhetné meg a repjegyeket.

-Jó ötlet! Akkor Spanyolországba megyek… Úgyis jó vagyok spanyolból!

- Latin táncok… -sóhajtott egy nagyot- El fogod csavarni a bátyám fejét… -és gonoszul mosolygott – megszervezem neked az éjszakai órákat! Mindent elrendezek nyugi, Edward semmiről nem fog tudni! De előtte meg kéne beszélnünk, hogy milyen fehérneműeket vegyek a nászutatokra.

-Uh Alice, nem hiszem, hogy ez lenne a legfontosabb. Majd valamikor beugrok egy boltba és veszek párat, de igazából a ruhákat illetően se tudom mit vegyek fel, Edward nem árulja el, hogy hova megyünk…

-Jó akkor bízd ezt rám, te csak gyakorolj! Már unom, hogy Edward sosem veszti el a fejét… Ha csak egyszer tudna engedni a vágyainak sokkal boldogabb lenne! Tudod, amikor Jasperrel tanultunk táncolni… Hát azt hiszem azok a hónapok felejthetetlenek lesznek mindörökké! Az egésznek a titka, hogy hagyd magad vezetni. Tudod ezt vámpírként nem is olyan könnyű megtenni, de ha egyszer bele jössz…

Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Még Renéevel sem beszéltem ilyen dolgokról és most ha nem lennék vámpír biztos fülig vörös lennék! Kezdtem magam meggondolni. Vajon tényleg olyan jó ötlet ez?

-Én nem is tudom Alice, biztos jó ötlet ez?

-Nyugi semmit nem fog megtudni! –kacsintott rám cinkosan –Holnap indulunk!

-Rendben, akkor megkeresem Edwardot, elmesélem neki a hivatalos tervet.

-Oké, de vigyázz nehogy gyanút fogjon, mert akkor nekünk annyi. Vagyis nekem.

El tudtam képzelni mi játszódik le a fejében. Edward oly sokszor ecsetelte, hogy mit tenne Alice-el, amikor mérges rá. És sokszor Jasper mentette csak meg a célja megvalósításától. Jasper viszont most nem jön velünk. Ahogy kiléptem a szobaajtón Carlise hangját hallottam. A dolgozó szobájában volt.

-Bella bejönnél pár pillanatra? –kérdezte még mindig az ajtón túlról.

Óvatosan benyitottam. Rengeteg könyvet láttam kiterítve az asztalán és ezekből sejtettem, hogy nem épp kellemes csevegést fogunk folytatni.

-Látom sejted miről szeretnék veled beszélni… -mondta óvatosan. Én leginkább csak egy aprót bólintottam, túl zavarban voltam ehhez a témához.

-Szóval ha jól tudom, te még szűz voltál az átváltozásodkor. –Ezt meg honnan a fenéből tudja?! Jelentőség teljesen elhallgatott. Megerősítésre várt. Ismét bólintottam. – Tudod az a helyzet, hogy ritka az ilyesmi, de nem példa nélküli. Azt feltétlenül tudnod kell, hogy az első alkalommal, amikor Edwarddal leszel, nem lesz épp elenyésző fájdalmad… Mivel a bőröd, és a szöveteid elég kemények, ezért lesz ez az első alkalommal kellemetlen. Azért szólok most előre, mert ahogy Edwardot látom, nem hiszem, hogy tudja magát elég ideig türtőztetni.

Egy apró morgás hallatszott odakintről. Remek! Végig hallgatta ezt az egész kínos beszélgetést! Megölöm! Utálom hogy mindig hallgatózik. Csak azt remélhetem, hogy a mi tervünket Alice-el nem hallgatta ki...

11. fejezet

-Bella, kérlek ne most! Ne vedd el az eszem!

-De miért ne Edward? Miért nem akarsz velem lenni?

-Ne butáskodj Bella… Még hogy nem akarok?! Mindennél jobban vágyom rád…

-De akkor nem értem –hebegtem durcásan és egyben értetlenül.

-Tudom, hogy ez már nem szokás, de amikor én születtem, még így volt- most mintha ő lett volna zavarban. –Szóval házasság előtt ezt nem nagyon lenne szabad.

-Azt akarod mondani, hogy nem leszel velem amíg össze nem házasodunk?

-Azt. De hidd el, ez nekem sokkal nehezebb mint neked! El se tudod hinni, mennyire kívánlak!

Durcásan prüszköltem egyet, csakhogy tudja mennyire nem tetszik nekem a várakozás.

-Jó akkor, minél hamarabb ejtsük meg az esküvőt! Úgyse szeretem a nagy felhajtásokat…

-Azt hiszem, azt nem fogjuk megúszni, Tudod amikor elhatároztam, hogy megkérem a kezed, Alice már egy félperc múlva mindent előre megtervezett. Még a nászajándékot is!

-Azért rohant el? - esett le nagy nehezen.

-Azért. – mosolyodott el. és lassan a hajamba túrt a kezével. – Örülök, hogy magammal hoztam a samponod! Hosszú hetekig életben tartott az illata! És most hogy itt vagy előttem, mint a feleségem, mintha ez nem is a valóság lene, mintha midig csak a képzeletem játszana velem.

-Te magaddal hoztad a samponomat?

-Igen, és be kell vallanom, hogy nem csak azt. A kék felső, ami most rajtad van… -Gyorsan megnéztem közelebbről. Ez az a felső, amit akkor viseltem, amikor elvitt vacsorázni. Nem akartam elhinni. –Nah és a biológia füzeted.

-Az meg miért? Már mint biológia óra, de akkor miért nem a díjunkat?

-Nem az volt az első óránk együtt… Akkor még nem voltam túl kedves hozzád, és hát te egész idő alatt valamit a füzetedbe firkáltál… - nevetett jó ízűen.

Nem bírtam megállni sírás nélkül! Bár a felszínre, fel nem törhetett, így csak a lelkemben éreztem. Ha tudtam volna, hogy így érez! Lassan hozzá simultam, és megcsókoltam. Tudtam nekem is be kell vallanom, neki az ellopott inget, de Alice hirtelen betoppant a szobába.

-Jajj hagy gratuláljak! Úgy örülök! Már alig bírtam kivárni, hogy bejöhessek! Amikor nem válaszoltál Bella, azt hittem, hogy végem lesz, hogy hiába készítem elő Edwardnak a terepet… Legközelebb ne csinálj ilyet! Na, jó igazad van, az én kis bátyuskám megérdemelte, hogy húzd egy kicsit az időt…

-Én nem azért…

-Tudom Bella tudom, de hát nem megérdemelte, ha hallgatott volna rám, akkor mindenkit megkímélhettünk volna egy rémes időszaktól! Ezt még egy évezred múlva is emlegetni fogom! Edward ezért tartozik nekünk! Szóval kénytelen lesz elviselni, hogy mi rendezzük meg az esküvőtöket! És nem Edward, nem szökhettek el Vegas-ba! Még csak ne is gondolj rá!

-Szóval Bella, mi holnap utaznunk Párizsba! Már lefoglaltam a jegyeket, meg kell csináltatni a ruhádat. Nah és 1-2 dolgot be kell vásárolnunk.

-Alice, mégis mennyi időre megyünk el?

-Hát az esküvő napjáig ott eszünk-leszünk, szóval 2 hetet. Gyere beszéljük meg a részleteket! Milyen ruhára gondoltál? Megmutassam neked a terveimet? Edward kifelé! A többiek is, csak én és Bella fogunk tudni róla… Így is elég nehéz lesz holnapig titokban tartani mindent.

Kétségbe esett pillantást váltottunk Edwarddal. 2 hét nélküle… De Alice kérdése eléggé felzaklatott, hogy ne gondoljak erre egy darabig.

-Nos mi lesz a nászajádékod Edwardnak? Gondolkodtál már rajta?

10. fejezet! :D

Ezt a fejezetet Grétussh-nak és minden kommentelőnek ajándék! :) Remélem tetszik!

Lélegzetem elakadt. Nem tudtam mit mondani. Amikor az emberi életem végetért, úgy éreztem, velem együtt minden érzés meghalt. Úgy gondoltam, hogy ez a vámpír lét vele járója, és hogy ezért gondolja Edward, hogy nincs lelkünk. Csakhogy amikor újra a karjai közt tartott, amikor megcsókolt, hirtelen újra fellobbant bennem a tűz. Az átfagyott testemet mintha valami belülről szép lassan felmelegítené. És most mintha újra vámpírrá változnék. A testem úgy felhevült, hogy hiába akartam válaszolni a szavak az ajkamon ragadtak, de ez a forróság más volt, éreztem hogy más. Nem a pusztítás lángja, sokkal inkább a boldogság tüze. Félre értelmezhette a hallgatásom, mivel arcán a fájdalom hullámzott át.

-Akárhogy is döntesz Bella megértem, de nem foglak elengedni! Már nem! Önző lettem, a halálba is követnélek, semmi és senki nem számít már nekem, csak te!

Nem bírtam tovább hallgatni a szavait, de mivel a túlcsordult érzelmeim némaságra kárhoztattak, így lassan letérdeltem hozzá. Felemeltem állát és mélyen a szemébe néztem. Kezeimet az arcáról a mellkasára, majd a válla vonalán keresztül a hátára csúsztattam. A kezeim szinte ösztönösen mozogtak. Az inge alatt kirajzolódott izmai, vágyakozó sóhajtásra késztettek. Azt hiszem hogy erre a jelre várt, és szorosan magához ölelt, és lágyan csókoltuk meg egymást. Ez a csók, talán a gyengédsége miatt a régi emberi életemre emlékeztetett, újra embernek éreztem magam, és amikor lassan eltolt magától, még jobban felerősödött bennem az érzés. De hiszen már vámpír vagyok! Kezdtem volna dühbe gurulni… És erősebben akartam magamhoz szorítani, de ő újra eltolt. Mérhetetlen csalódottságot éreztem…

-Kérlek Bella! Ne kínozz!! – Nézett vissza rám könyörgő tekintettel – Ez most igen akart lenne vagy egy jó elterelő hadművelet? Ha Alice ezt is látta volna, most nem lennék ennyire ideges. –motyogta az orra alá.

Oh persze nem válaszoltam, vált világossá minden. Mosoly lángolt fel az arcomon, és boldogan mondtam ki a szavakat: Igen, a feleséged leszek! Minden vágyam, hogy örökre veled legyek, hogy a tiéd legyek… - az utóbbit kicsit kétértelműen fogalmaztam, tudva, hogy biztosan nem pirulok bele. Épp tudatni akartam vele, hogy ezt hogy értem, de ő megfogta a kezem.

-Akkor ha megengeded- és lassan az ujjamra húzta a gyűrűt.- Remélem tetszik… az édesanyámé volt.

-Edward ez gyönyörű! – megbabonázva forgattam az ujjam és úgy tűnt, hogy a kövek egyre szebben csillognak a foglalatban. Úgy éreztem magam mint egy gyerek, aki megkapta, a legszebb és legnagyobb ajándékot, amiről még csak álmodni sem mert. Meghatódva tekintettem Edwardra, aki az arcomat fürkészhette ez idáig. Most már diadalittasan mosolygott, és az öröm csak sugárzott a tekintetéből, amivel újra elvarázsolt. Csókjával ébresztett a boldog révületből. Újra gyengéden csókolt, és én már nem bírtam tovább türtőztetni magam, a vágy kiakart törni belőlem. Szinte elevenen akartam felfalni! Most és azzonal kell nekem! Minden erőmet és gyorsaságomat bevetve az ágyra döntöttem, de megint eltolt magától…

Úgy éreztem végem van. Hát még se akarna engem?

S.O.S. + egy kis előzetes!

Légyszi segítsetek nekem vmiben... Sajnos alkotói fantáziám most döcög egy kicsit, ezért sokat segítenétek, ha elárulnátok, hogy nektek melyik a kedvenc résztek eddig. Hogy kommenteltek, vagy a csetbe írtok mind1, akár füst jeleket is küldhettek, de azt nem biztos, hogy megértem... :D :D

De hogy egy kicsit árulkodjak is a jövőről, határozott szándékom beleírni a történetbe Demetrit! :D De hogy hogyan kerül a képbe, és milyen szerepe lesz az titok! :)

9. fejezet

Remélem nem gond, ha betettem az egyik kedvenc idézetem a New Moonból... :) Oyan szép, hogy pont illik az alkalomhoz! :)

Rose még mindig nem volt hajlandó velem foglalkozni. Ezzel szemben Esmée szinte minden szavamat itta miközben beszéltem, Carlise örömmel nyugtázta, hogy rég nem látott barátai milyen nemes szívűek voltak.

-Csak azt nem értem, hogy miért nem látta Alice, hogy mi történt…-tanakodott Carlise, inkább csak magával, mivel úgy látszott, hogy Edward nem igazán akart, most ezzel foglalkozni. Esmée, pedig felpattant, és sürgölődni kezdett.

-Jajj, Bella most hogy itt vagy, helyet kell csinálnom Edward szekrényében neked is! Persze előbb utóbb beszerzünk egy sajátot is neked, de mire megtaláljuk a megfelelő darabot, egy egész ruhatárad lesz! Keresek is neked vmit, amibe át tudsz öltözni. Persze ilyen kihívó darabjai csak Rosenak vannak… -nézett rám elgondolkodó szemekkel.

-Öh, jó nekem minden tökéletesen megfelel, csak valamivel emberibben szeretnék kinézni. Ugyanis így elég nehéz lenne sajátlábra állnom… A ruháimat pedig az amazonoknál hagytam.

-Saját lábra állni?! Nem hiszem, hogy ez szükséges… - jelentőség teljesen Edwardra nézett, majd elmosolyogta magát – Jajj Bella, úgy örülök, hogy itt vagy velünk!

Majd magával húzott és felpakolt egy kisebb stóc ruhát Edward szekrényébe. Csak sodródtam az árral, nem voltam biztos abban, hogy Edward ezt akarja… Ő elhagyott. Nem akart többé. Miért változott volna ez meg? Hiszen mikor ember voltam, gyűlölve gondolt arra a lehetőségre, hogy egyszer én is vámpír leszek. És még emberként is elhagyott. A gondolataimat a tusoló alatt folytattam. Lassan lemállott rólam a több hetes sárréteg. Végleg lemostam magamról az őserdő illatát, ami már most is hiányzott. A ruhámból is sikerült kibújnom, bár szinte már a részemmé vált annyira megszoktam. Hajamat is meg akartam mosni, és ahogy a samponért nyúltam… A kedvencem! Ugyan ilyet használtam… Mégis honnan szereztek hirtelen ugyan ilyet? Nem hiszem, hogy Edward ezt használná… Nem sokáig akartam a víz alatt lenni, hiányzott. Gyorsan felkapkodtam magamra a ruhákat, amiket Esmée kikészített nekem. Nem is figyeltem, hogy mik azok. Kiléptem a fürdőből, vizes hajam a vállamra hullott. Edward a szobában várt.

-Azt hiszem beszélnünk kéne… -mintha az ítélőszék elé lépdeltem volna, úgy mentem be a szobába, lassan az ajtó is becsukódott.

-Először is talán bocsánatot kérek… Én… tudod csak megpróbáltalak biztonságba tudni téged.
Megóvni minden veszélytől… Megóvni még saját magamtól is. Fogalmam se volt róla, hogy a halál közelebb jár hozzád, mint gondoltam… Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem voltam ott veled. Hogy nem vigyáztam rád eléggé! Talán most is élhetnéd a régi életedet, ha elég erős lettem volna hozzá… -Keserűen bámult ki az ablakon, arcán fájdalom tükröződött, amit alig bírtam elviselni! Nekem is fájt őt szenvedni látnom. így én folytattam.

-Edward kérlek ne hibáztasd magad! Én voltam túl gyenge… Ez volt a sorsom. Alice is látta! Vagy meghalok, vagy vámpír leszek. Ez ellen senki nem tehetett, főleg te nem!

-Nagyon jól tudod, hogy ez így nem igaz! Ha Victoria nem lett volna, akkor most is ember lehetnél, ha veled maradtam volna még talán most is élhetnél… - egy percre elhallgatott, majd újra folytatta – Tudod, amikor olvastam a leveled… én majd bele haltam a fájdalomba. Soha nem gondoltam arra, hogy a halálba taszítalak, azzal ha elmegyek… én pont fordítva gondoltam, azt hittem megmentelek téged… - minden szavát nehezen ejtette ki. A kín már az én arcomat is eltorzította. Nem akartam az emlékeket, nem akartam neki fájdalmat okozni. Hirtelen felnézett és kicsit könnyebben folytatta. –Tudod már nem is vámpírnak éreztem magam, sokkal inkább egy zombinak. –Húzta a száját egy erőtlen félmosolyra, de a szemei még mindig bánatban úsztak.

-Te… olvastad a levelem? De hisz azt… -mondtam inkább magamnak… Tudtam nagyon jól, hogy ha elégetem akkor most nem lennék ekkora bajban.

-Mikor vámpír lettem , úgy gondoltam, hogy jobb lesz mindkettőnknek, ha nem hall többet a másikról. Nem akartam… nem akartam ilyen fájdalmat okozni! El kellett volna égetnem!

-Egy cseppet sem bánom a fájdalmat, amit az alatt az idő alatt éreztem, amikor nem voltál mellettem. Ennél jóval többet kellett volna szenvednem. A fájdalmam, csak megerősítette az irántad érzett szerelmem, de önzőbbé is lettem általa. Már soha többé nem tudnálak elengedni. Túl kevés vagyok ahhoz, hogy akár egy percet is átéljek nélküled!

-De Edward, vámpír lettem! Én azt hittem ez téged zavar… - mondtam kételkedve, nem akartam elfogadni a boldogság reményét sem. Túl sok volt ez egyszerre, mintha a tajtékzó hullámok elől akarnék kitérni. Bár mindennél jobban vágytam rá, hogy beborítsanak. Azért még is tovább folytattam – Te nem akartál vámpírként látni, ég a gondolatát is utáltad… és most hirtelen ilyeneket mondasz, és én nem értelek.. – már nem tudtam tovább mondani, elcsuklott a hangom, és valahol vágytam rá, hogy meggyőzzön.

-Hát akkor engedd meg, hogy megértessem veled! – először elszántan nézett rám, majd ekintete ellágyult, és így folytatta.

– Mielőtt megismertelek Bella az életem olyan volt mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az életem apró fénypontjai… Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lánga borult, miden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a látóhatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat, és így már nem volt értelme semminek… Azt hiszem nem értetted, hogy miért nem akartam, hogy vámpír légy. Túlságosan szeretlek ahhoz, még most is, hogy ilyen létet kívánjak neked, de titkon valahol mindig is azt kívántam, hogy örökidőkig létezz, hiszen, ha a világ elveszítene egy ilyen csodát, ilyen szépséget mint te, minden olyan más, kietlen és sivár lenne. Legalábbis számomra biztosan. Ezért mikor azt hittem, hogy meghaltál, meg próbáltam utánad menni. Azt hittem ha megtagadom a vámpír létem, azt aki vagyok. Talán lesz esélyem a túlvilágon, hozzád kerülni. Tudom, butaság, de meg kellett próbálnom, ez volt az utolsó reményem, hogy veled lehessek! De most a mennyország jött el elém, még mielőtt végleg elgyengültem volna. Ennél a boldogságnál, egy vágyam beteljesülése tudna nagyobb örömet okozni, ha az örök időket velem töltenéd el.

Térdre rogyott, és én azt hittem megint elgyengült, ijedten fogtam meg karjait, hogy újra felhúzhassam, de végül ő fogta meg az én kezem. És a felismerés lassan érlelődött bennem, és alig akartam hinni a körülöttem lévő világban, minden olyan álomszerű volt. Ő pedig csak megvárta, amíg az értelem újra kiül az arcomra, és tekintetét a szemembe fúrva továb folytatta.

-Isabella Marie Swan, kérlek légy a feleségem, és én ígérem, hogy az idők végezetéig melletted leszek és boldoggá teszlek!