13. fejezet

-Öh, köszi Carlise… Ennyit szerettél volna mondani? –próbáltam lazán viselkedni, de az idegesség kihallatszott a hangomból.

-Igen és ha jól gondolom Edwardot már nem kell figyelmeztetnem, hogy legyen óvatos…

-Igen, szerintem is jól gondolod. –most már a hangnememet rosszallóra váltottam.

Ahogy kiléptem az ajtón természetesen Edwardba botlottam. Micsoda véletlen…

-Mióta vagy itt?

-Alice mondta, hogy hozzám indultál, és hát gondoltam megkereslek.

-És persze, ha már megtaláltál, hallgatóztál is…

-Tudod, hogy nem tehetek róla, ha meghallom a nevem, automatikusan figyelek.

Sértődötten fújtattam, ezzel próbáltam leplezni zavaromat. Persze azonnal meg akart vigasztalni, és bocsánatkérően magához ölelt. Ami feltűnt, hogy ez még az eddigieknél is gyengédebb ölelés volt, mintha porcelán baba lennék! Ha ez így fog tovább menni, abba biztos bele őrülök! Jobb is ez a 2 hét távollét. Legalább lesz ideje megemészteni a hallottakat. Nem utolsó sorban nekem is…

Lassan felkelt a nap, és Alice-el az egész család kíséretében kimentünk a reptérre. Bár még tegnap jó ötletnek tűnt az utazás, most elkezdtem tépelődni. Lehet, hogy inkább itt kéne maradnom vele. Kibírom én ezt a 2 hetet? Szinte még fel se fogtam, hogy a jegyesem. Az én jegyesem… Mély érzéki csókokat váltottunk egymással, búcsúképpen. De nem voltam biztos benne, hogy ez enyhítene a már most kialakult hiányérzetemen.

-Edward! Engedd már el, úgyis minden időt vele leszel az örökké valóságig, pár nap ne okozzon gondot! És csak megsúgom, neked is van programod. Meg kell tartanotok a legénybúcsút!

-Legénybúcsú?!!!! –kiáltottuk egyszerre, mondanom se kell, hogy mindenki minket nézett a reptéren.

-Ugyan öcsi, szerinted ki fog beavatni a18-as karikás részletekbe, ha nem a tesóid? Ha fel akarsz készülni, akkor jobb ha velünk jössz… - vigyorgott Emett kajánul.

-Nah jó én tapodtat sem megyek! Itt maradok! És a legénybúcsút a házban tartjátok és megtiltom…

-Nyugi, hugi! Neked meg amúgy sincs beleszólásod. Ez legénybúcsú! Lányok kizárva. Nah jó bizonyos lányok… - borzolta tovább az idegeim.

-Ne merészeld, elvinni olyan helyekre! – ezt szinte sipítottam. Éreztem, hogy a féltékenység most minden tervemet meghiúsítja.

-Ne hecceld, kérlek! Bella, szerelmem tudod, hogy soha nem csalnálak meg, és rajtad kívül más nő sem érdekel. Nem lesz semmi baj, megígérem! Bízz bennem! –próbált nyugtatni.

Idegesen tördelni kezdtem a kezem, nem tudtam mit csináljak, mennyek vagy maradjak? De edward szeret, és én is őt, meg kell lepnem. Megérdemel egy legénybúcsút is, csak… Kitudja mit tervez Emett? Ha valami történni fog, Alice úgyis időben figyelmeztet.

-Jó. –Hajtottam le a fejem szomorúan. És lassan elkezdtem befelé lépkedni, át a kapun.

-Búcsú nélkül akarsz elmenni? –kérdezte kicsit sértődötten.

-Igazából arra vártam, hogy utánam futsz… - mosolyodtam el hamiskásan.

-Akkor mire vársz? Itt vagyok!

Nem is kellett több, nyakába ugrottam, és hosszan megcsókoltam, a stewardess a hátunk mögött megköszörülte a torkát.

-Elnézést,de a gép felszálláshoz készül…

Nehezen engedtük el egymást.

-Hívj ha leszálltatok! –kiáltott utánam.

Megfordultam, de már késő lett volna bármit mondani, mikor elhelyezkedtem a repülőn, máris hiányzott, azt kívántam bárcsak tudná, mennyire szeretem. Most mindennél jobban akartam, hogy tudja mennyire hiányzik máris! Amint utazó magasságra értünk vissza kapcsoltam a mobilom, egy üzenet villogott még olvasatlanul. Edward küldte: "Nem tudom, hogy csináltad, de Te is hiányzol! Imádlak! Siess haza! Szeretlek!"

Meglepődtem, úgy éreztem, mintha olvasott volna a gondolataimban. Örültem neki, hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk. De mit csináltam? Nem értettem… Alice a repülőn mindent részletesen elmagyarázott. Mikor mindentelcsacsogott ami szerinte fontos volt, kicsit halkabbra vette a hangját és óvatosan nézett rám.

-Bella ugye nem akarod megcsalni a bátyámat?