Ezt a fejezetet Grétussh-nak és minden kommentelőnek ajándék! :) Remélem tetszik!
Lélegzetem elakadt. Nem tudtam mit mondani. Amikor az emberi életem végetért, úgy éreztem, velem együtt minden érzés meghalt. Úgy gondoltam, hogy ez a vámpír lét vele járója, és hogy ezért gondolja Edward, hogy nincs lelkünk. Csakhogy amikor újra a karjai közt tartott, amikor megcsókolt, hirtelen újra fellobbant bennem a tűz. Az átfagyott testemet mintha valami belülről szép lassan felmelegítené. És most mintha újra vámpírrá változnék. A testem úgy felhevült, hogy hiába akartam válaszolni a szavak az ajkamon ragadtak, de ez a forróság más volt, éreztem hogy más. Nem a pusztítás lángja, sokkal inkább a boldogság tüze. Félre értelmezhette a hallgatásom, mivel arcán a fájdalom hullámzott át.
-Akárhogy is döntesz Bella megértem, de nem foglak elengedni! Már nem! Önző lettem, a halálba is követnélek, semmi és senki nem számít már nekem, csak te!
Nem bírtam tovább hallgatni a szavait, de mivel a túlcsordult érzelmeim némaságra kárhoztattak, így lassan letérdeltem hozzá. Felemeltem állát és mélyen a szemébe néztem. Kezeimet az arcáról a mellkasára, majd a válla vonalán keresztül a hátára csúsztattam. A kezeim szinte ösztönösen mozogtak. Az inge alatt kirajzolódott izmai, vágyakozó sóhajtásra késztettek. Azt hiszem hogy erre a jelre várt, és szorosan magához ölelt, és lágyan csókoltuk meg egymást. Ez a csók, talán a gyengédsége miatt a régi emberi életemre emlékeztetett, újra embernek éreztem magam, és amikor lassan eltolt magától, még jobban felerősödött bennem az érzés. De hiszen már vámpír vagyok! Kezdtem volna dühbe gurulni… És erősebben akartam magamhoz szorítani, de ő újra eltolt. Mérhetetlen csalódottságot éreztem…
-Kérlek Bella! Ne kínozz!! – Nézett vissza rám könyörgő tekintettel – Ez most igen akart lenne vagy egy jó elterelő hadművelet? Ha Alice ezt is látta volna, most nem lennék ennyire ideges. –motyogta az orra alá.
Oh persze nem válaszoltam, vált világossá minden. Mosoly lángolt fel az arcomon, és boldogan mondtam ki a szavakat: Igen, a feleséged leszek! Minden vágyam, hogy örökre veled legyek, hogy a tiéd legyek… - az utóbbit kicsit kétértelműen fogalmaztam, tudva, hogy biztosan nem pirulok bele. Épp tudatni akartam vele, hogy ezt hogy értem, de ő megfogta a kezem.
-Akkor ha megengeded- és lassan az ujjamra húzta a gyűrűt.- Remélem tetszik… az édesanyámé volt.
-Edward ez gyönyörű! – megbabonázva forgattam az ujjam és úgy tűnt, hogy a kövek egyre szebben csillognak a foglalatban. Úgy éreztem magam mint egy gyerek, aki megkapta, a legszebb és legnagyobb ajándékot, amiről még csak álmodni sem mert. Meghatódva tekintettem Edwardra, aki az arcomat fürkészhette ez idáig. Most már diadalittasan mosolygott, és az öröm csak sugárzott a tekintetéből, amivel újra elvarázsolt. Csókjával ébresztett a boldog révületből. Újra gyengéden csókolt, és én már nem bírtam tovább türtőztetni magam, a vágy kiakart törni belőlem. Szinte elevenen akartam felfalni! Most és azzonal kell nekem! Minden erőmet és gyorsaságomat bevetve az ágyra döntöttem, de megint eltolt magától…
Úgy éreztem végem van. Hát még se akarna engem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése