2. fejezet

Elbeszélés

Bella napokon keresztül csak hányt és sírt, a fájdalma nem akart csillapodni. Lassan annyira kiszáradt, hogy összeesett a konyhába. Amikor Charlie hazaért, azonnal hívta a mentőket. Azok bevitték a kórházba, de az ottani orvosok nem tudtak mit kezdeni vele, ugyanis nem szervi problémák voltak. És mivel Bella napokon keresztül eszméletlen volt, így a pszichológus se tudott segíteni. Így átküldték a Seattle-i kórházba. Ott specialisták mélyaltatást alkalmaztak, majd infúzióra kötötték, és vitamin injekciókat fecskendeztek belé, hogy fizikailag megerősödjön. 2 hetet töltött altatásban, mire a szervezete kellőképpen megerősödött, így mentőbe rakták, és visszaküldték a Forks-i kórházba. Csak hogy a mentőautó soha nem érkezett meg. Ismeretlen okokból a mentő egy elhagyatott útra tévedt az erdőben és a mentősöket egy vadállat széttépte a beteg pedig eltűnt.
- Ébreszd fel!
- De akkor talán már percei se lesznek, még nincs megerősödve a szervezete!
- Mi baja?
- Súlyos depresszió, az agya tudat alatt azt a parancsot kapta, hogy meg kell halnia. Még csak nem rég stabilizálták az állapotát…
- Ébreszd fel! –Victoria gúnyosan mosolygott, érezte, hogy bosszúja jobb lesz mint gondolta.
A mentős nem sokat tehetett, beadta az injekciót. Nem is kellett sokáig várnia, a nagy ózis megtette a magáét.

Bella

Ahh de fáj a fejem! Álmodom? Victoria! Értem jött! Ez csak egy álom? De már régóta nem álmodtam, nem is tudom milyen rég… A valóság illata megcsapta az orrom. A friss levegő. Körbe néztem, mindenhol csak fák, és növények, egy mentő kocsi… Nem értem!
- Hol vagyok?
- Az már nem számít, ha magadhoz tértél kezdődhet a vadászat! De ha nem kezdesz el futni 10 percen belül itt helyben öllek meg, csak az nem lesz olyan mulatságos! Én pedig ki szeretném élvezni a bosszúm! Ugye ezt megteszed nekem? Neked már úgyis mindegy…- Közelebb jött és végig simított az arcomon. Majd a szeme összeszűkült, és a jókedve már nem volt a régi, fájdalom és keserűség látszott a szemében. - Ha elvette tőlem Jamest, hát én is elveszlek tőle téged!
- Victoria, nem tudom, miért mondom ezt el neked, talán a halál előtt mindenki őszinte lesz. De tudod, Edward elhagyott engem! Már nem érdekli, hogy mi történik velem. Nem izgatja hogy meghalok, sőt… Mindig is azt akarta, hogy egyszer majd meghaljak. Tudhattam volna, hogy ezért nem akarja, hogy vámpír legyek… Elhagyott, és én látod, a veszteségbe már majd belehalok! Számomra megváltás lesz a halál! Elvesztettem! Úgyhogy ha megígéred,hogy megölsz, bárhogyan is, ahogy kedved tartja, de ha megígéred, akkor megteszek neked bármit! Futok előled ha azt akarod, igazad van, nekem már mindegy…
A szememben könnyek csillogtak, de túl akartam esni rajta minél előbb, elkezdtem kimászni a mentőből, kihúztam az infúziót, már volt gyakorlatom benne. Kóvályogva bár, de elértem az erdő szélét. De szédülni kezdtem, és neki dőltem egy fának. Mély levegőt vettem, hogy nehogy újra elkezdjek hányni, azzal biztos elrontanám a mulatságát.
- Nem hiszem, hogy élvezetes lenne, egy félig döglött zsákmányt üldözni! Elég szánalmas látvány vagy, elvetted minden kedvem! Most nézz magadra, még a véredet sem kívánom! Teli vagy gyógyszerezve! Undorító! – láthatóan elgondolkozott magában. Hosszú percekig nézte az erdő mélyét. Én viszont egyre távolabb jártam már az élettől, a halál egyre közelebb kúszott felém. Éreztem a jeges hideget, ami áradt belőle. Akaratlanul is vacogni kezdtem, valószínű ez zökkenthette ki a gondolataiból.
- Most mit csináljak veled? Megölnöm felesleges, és még csak kedvem sincs a véredhez. A bosszúmat túl sokáig halogattam! A francba! –Megint egy hosszabb szünet- Mit is mondtál? Nem akarta, hogy vámpír légy? Ez érdekes… - mosolygott – Veled talán jobban elbánt ,mint velem. Ahogy így rád nézek legalábbis ez a benyomásom. A halálodon vagy, egy vámpír akart megkínozni, és az utolsó pillanataidban senki nincs veled, akit szeretnél. Ez bizony szomorú… De lásd, hogy én milyen könyörületes vagyok!Közelebb jött, de én már alig láttam, kis híján elvesztettem az eszméletem, de amint belémélyesztette fogait, kipattantak a szemeim.