7. fejezet

-Hát akkor búcsúzunk? – kérdezte csalódottan Zafrina. – reménykedtem benne, hogy velünk maradsz, de hagyok időt. Próbálj csak ki nyugodtan minden életformát, de tudd, hogy belül mindig is egy amazon maradsz. Vissza fog húzni hozzánk a szíved. Így nem is búcsúzom hosszú időre.

- Nem is akartam hosszú időre elhagyni titeket, csak gondoskodni szeretnék a szüleimről, amíg élnek… Túl sok hálával tartozom ahhoz, hogy csak úgy lelépjek!

-Hát jó, megértjük. De aztán siess vissza, még várnak a maja templomok… - Köszönt el Senna.

Kachirival csak összeölelkeztünk, ő nem volt az a búcsúzós fajta. Egyenlőre nem öltözök át, először úgyis csak meglátogatom őket, az út alatt pedig a ruha pont jó lesz. Először Jaksonville-be tartottam, anyámhoz. Ott is meg volt még mindig a szobám, senki nem nyúlt hozzá. Az íróasztalomon viszont képek voltak. Istenem! Hiszen 2 példányt csináltattam mindből! Gyorsan kikerestem Edwardot a képek közül. Azt amelyiken még csillogott a szeme. Még gyönyörűbb volt mint emlékeztem, én még vámpírként se illenék hozzá. Elfogott a keserűség. A képeket jól az emlékezetembe véstem. Tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni. Anyám hazaért, én csak távolról figyeltem, majd amikor elaludt búcsú puszit adtam a homlokára.

És útban voltam Forks felé. Amint beléptem a házba, tudtam, hogy apám nincs egyedül, egy nővel aludt Örültem és egyszerre voltam zavarban. De így legalább nem kellett féltenem az éhen halástól… Kiugrottam a szobám ablakán és már fordultam is visszafelé. Bár nem tudtam hova akarok menni, és mihez kezdek, de elindultam a hegyek felé. Amikor megéreztem egy vámpír szagát. Futásnak eredtem, ahogy csak tudtam, de rám vetette magát. Hassal előre estem, így még sarasabb lettem, de mintha csak az öltözékemen akartam volna csinosítani, jobban ált rajtam a ruha mint előtte. A futástól kisé összeborzolódott a hajam.

-Eressz el! –nyögtem.
-Bella?! –hüledezett a hang. S ahogy lassan megfordultam Emettet ismertem fel. –Én most teljesen hülye vagyok, ugye Jasper?!

Gyorsan pásztáztam a terepet, keresve a többieket. De közben Emett még mindig vasmarokkal fogott.

-Ezt nem hiszem el, ez tényleg Bella! Ráadásul vámpírbőrben… És ahogy látom az amazonok kikupálták! –mért végig szemével Jasper. –Edward még megbánja, hogy lemondott a vadászatról…
-Jajj, úgy örülök, hugi! De hát miért nem kerestél meg minket? Több hónapja, hogy azt hittük meghaltál! Edward meg halálra idegesíti Jaspert! Nah, de úgy érzem hamarosan fordul a kocka! CAAARLIIIISE! –ordította el magát teli torokból Emett, úgy hogy az erdő is beleremegett.
-Bella, mesélj, mi történt veled? Jah és sajnálom, ami 2 éve történt! De Edward hajthatatlan volt! Nem tehettünk semmit. Esküszöm, többet soha nem hallgatunk rá!
Közben Carlise is megérkezett. Szőke haja most egy kicsit csapzott volt, egy-két vérfolt piroslott a szája körül. Tehát épp vadásztak.
-Ez hihetetlen, Bella! Te élsz? És vámpír lettél? A szemed aranybarna? Ezt nem hiszem el, hogy bírtad megállni? Ráadásul… - majd végig nézett a ruhámon.
-Nem teljesen egyedül…. –Sütöttem le a szemem, de a szavai jó estek. Büszke rám, amiért nekem is sikerült ezt az életformát választanom.
-De hisz ez csodálatos! Alice ezt vajon miért nem látta? Gyere velünk Bella az-az érzésem, hogy te vagy az egyetlen, aki segíthet a családomon. – nem értettem miért mondja, azt hittem teher vagyok a számukra. Az értetlenségtől csak bambán bámultam.
-Én… nem is tudom… nem hiszem, hogy… Edw… - majd mindenki szúrós szemmel nézett rám.

Azonnal elszégyelltem magam, és a lábammal a földet piszkáltam zavaromba. Most mi a fenét, tegyek, nem akarok Edward szeme elé kerülni.

- Nah biztos, ami biztos –ezzel felkapott a hátára és futásnak eredt nyomában a többiekkel.
Nem voltunk messze a háztól amikor Emett lassított, és hangosan kiabálta Edwardnak:
-Hé, Öcsi gyere ki, nézd mit fogtam neked! Jobb, mint egy hegyi oroszlán garantálom! –közben nem bírta megállni, hogy ne nevessen saját viccén.
De Edward nem jelent meg… Nem akar látni. Emett pedig türelmetlenségétől vezérelve, felugrott az ablakába, és bele dobott egyenesen Edward ölébe.
-Nah itt az amazonod! Remélem jól kiéheztetted magad, mert most ez egy bő fogás lesz! - Majd elégedetten vizsgálta Edward sóvárgó arcát. – Nah a futár fiú most lelép, majd később kifizetsz.

Kicsit kezdett számomra kényelmetlenné válni a helyzet. A csönd és, hogy Edward mélyeket szippantott belőlem.

-Hát ez a mennyország lenne? – mohón vizsgálta az arcomat. De én is az övét. Olyan tökéletes volt! És az illata majd megrészegített, egy pillanatra elvesztettem a fejem, és csókot leheltem az ajkára. Majd amint ráébredtem mit tettem, hátrébb rebbentem. De alig pár centit mivel szorosan ölelt magához, így szégyenkezve sütöttem le a szemem.

-Sajnálom, nem a…- Félbe szakította a mondatomat egy vad csókkal. Heves vággyal fűtött csók volt ez. Amiről csak álmodoztam eddig a pillanatig. Testemet szorosan magához húzta. Olyannyira, hogy a levegő kipréselődött a tüdőmből, egy sóhaj kíséretében. De tovább csókolt, nem akartuk abbahagyni.

Mintha újra álmodta volna. Elvarázsolt a pillanat. De egyszer csak gyengülni kezdett és gyorsan vette a levegőt. Felugrottam – már nem volt ereje magához ölelni sem.