Elbeszélés:
Sokáig nem találták a holtestet. Valószínűleg tartották, hogy egy vadállat elhurcolta. A mentősök viszonylag ép állapotban maradtak meg. Innen következtettek arra, hogy egy vadállat vetett véget a beteg. Majd végülis pár csontot, és egy kórházi köpenyt húztak ki a folyóból. Így Bella azelőtt meghalt mielőtt betöltötte a 19-et.
Jasper szemszöge:
-Mi a baj Alice? Mit látsz?
-Bella meghalt! Istenem, ezt az összes média befogja mondani! Lehetetlen, hogy Edward ne tudja meg! Jasper haza kell csalnunk Edwardot, és ráadásul minél előbb! Te hívd fel, velem gyanút fogna! Én addig megyek, elmondok mindent a többieknek… Azt hiszem Emettre is szükségünk lesz ha meg akarjuk állítani!
-Edward meg akar majd halni?- döbbentem le. Igaz sokszor éreztem azt a szerelmet Edwardban, ami miatt képes lenne ezt tenni a családjával, de soha nem gondoltam, vagy nem akartam arra gondolni, hogy Edward meg akarja majd öletni magát! Előre fel kell készülnöm az érzéseire, mielőtt idejön. Még jót is tett ez a kis idegesség a hangomban, amikor tárcsáztam. Hosszú percek után vette csak fel
-Edward?
-Miaz Jasper? Mondd!
-Edward, Alicenek látomása volt! Haza kell jönnöd, a családnak szüksége van rád!
-Mi történt? Ki van bajban? –Végre egy kis élet volt a hangjában… Már hosszú hónapok óta nem volt ilyen.
-Edward kérlek, siess! Mert nagyon-nagy baj fog történni!
-Megyek!
Huhh remélem kellőképp ráijesztettem ahhoz, hogy ne figyeljen semmire útközben.
-Minden rendben lesz Jasper! Egyből haza fog jönni! De azt hiszem segítened kell majd neki. Próbálj koncentrálni kérlek! Nagyon nehéz lesz!
Edward szemszöge:
Remélem mindneki jól van! Nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam lennének bajban, azért mert én nem voltam ott velük! Tartozom nekik. Azok után, amit végig csináltak az utóbbi jó pár hónapban. De nem maradok sokáig, a fájdalmam túl erős. Már nem sokáig birom így! Szükségem van rá! Az én Bellámra… A selymes hajára, a gyönyörű állandóan kíváncsi szemeire, a mosolyára… A fájdalom letepert útközben! Elterültem a fák között a hóban… Annyira hiányzik! Ha tudtam volna sírni, akkor most a könnyeimmel küszködnék, de nem. Nincsenek könnyek. A fájdalom nem tud utat törni bennem. Nem bír szabadulni. Egyre csak fojtogat, növekszik napról-napra. Kitudja meddig?! Ki tudná meg mondani, hogy meddig bír fokozódni a fájdalom? Ki tudja meddig birom még… Ha csak egy pillanatra is, de látnám, amíg alszik vele lennék… Mennyivel könnyebb lenne minden! De nem sodorhatom veszélybe, meg ígértem neki! Nem fogok több problémát okozni. Lassan erőtgyűjtöttem, majd tovább futottam a családom felé. Amikor közeledtem meghallottam a gondolataikat, mindekinek az járt a fejében, hogy milyen nagy baj van, a gondterheltség, és az aggodalom szűrődött ki mindegyikük gondolatából. De hogy mi a baj, azt nem tudtam kihámozni. Rossz előérzetem támadt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése